Hirdetés

Ron Perlman elárulta, hogy csatlakozna-e a Marvelhez vagy a DC-hez

|

Pokolfajzat, azaz Hellboy megformálója nyilatkozott annak lehetőségéről, hogy igent mondjon a Marvel vagy a DC ajánlatára.

Hirdetés

Ron Perlman eddigi pályafutása során temérdek alkotásban szerepelt, az IMDb információi szerint több mint 270 kredit kötődik a nevéhez, ezek között pedig voltak olyan különlegességek is, mint A szépség és a szörnyeteg sorozat, az Alien 4, az Ellenség a kapuknál, a Penge 2 és a Star Trek: Nemezis is. De a legikonikusabb alakítása egyértelműen a 2004-es Pokolfajzat (avagy Hellboy) képregényadaptáció címszerepe volt Guillermo del Toro rendezésében. A 2008-ban bemutatott folytatásban aztán Perlman még egyszer eljátszhatta Mike Mignola kultikus karakterét. 

A Hellboy 2. - Az Aranyhadsereg ugyan nem volt bukás, de jól sem teljesített (85 millió dolláros költségvetésből 168 milliót hozott globálisan), így a Universal Pictures nem adta áldását a harmadik filmre, hiába kampányolt érte mindenki, és hiába követelik azóta is a rajongók. Ehelyett egy reboot érkezett 2019-ben David Harbour főszereplésével, az viszont csúnyán elhasalt. 

Hirdetés

Perlman számára tehát nem ismeretlenek a képregényfilmek, sőt a Marvel és DC alkotásai sem, ugyanis számos alkalommal szinkronizált animációs filmekben, sorozatokban, videojátékokban (megszólaltatta már Agyagpofát, Bruce Bannert, Sinestrót és Deathstroke-ot is). Hús-vér színészként azonban még nem bukkant fel sem a Marvelnél, sem a DC-nél, a Screen Rantnek adott interjújában pedig mesélt róla, hogy mi kellene ahhoz, hogy igent mondjon az említett vállalatok felkérésére:

"Soha nem vártam, hogy bárki is megkeressen, hogy egy képregényes franchise-ban szuperhőst játsszak. Szóval az, hogy megkaptam a szerepet [Hellboy-t) és ráadásul még egy második film összejött elég komoly dolog volt. De nem, nem így gondolok magamra. Azt mondom, hogy az elmúlt 10-15 évben olyan dolgok történtek velem a karrierem során, amikről nem is álmodtam, hogy lehetségesek, úgyhogy mindent elfogadok, ami jön. Ha ezekben a világokban van valami, akkor remélem, hogy valami olyan, ami többdimenziós. Azért maradok sokat az indie filmeknél és az ilyen típusú televíziós filmeknél, mint a The Capture, mert a világ annyira többdimenziós, és annyira lehetetlen kategorizálni, mert túlságosan rétegzett, túlságosan sok különböző aspektusa van. Tudod, a jó az rossz, a helyes az helytelen, és rengeteg szürke terület van. Szeretek ebben a közegben dolgozni, és a képregényfilmek néha megadják ezt, néha pedig nem. Szóval, ez a válaszom a kérdésedre..."

Ezek alapján úgy tűnik, hogy Perlman nyitott arra, hogy felbukkanjon akár a Marvel, akár a DC oldalán, de csak ha megkeresik egy olyan szereppel, amiben nincs egyértelmű különbség a jó és a rossz között, tehát lényegében egy antihős lenne szívesen.

Ti milyen karaktert adnátok szívesen neki?

Nem akarsz lemaradni semmiről?

Rengeteg hír és cikk vár rád, lehet, hogy éppen nem jön szembe GSO-n vagy a social médiában. Segítünk, hogy naprakész maradj, kiválogatjuk neked a legjobbakat, iratkozz fel hírlevelünkre!


Hirdetés
Hirdetés
0 mp. múlva automatikusan bezár Tovább az oldalra »

Úgy tűnik, AdBlockert használsz, amivel megakadályozod a reklámok megjelenítését. Amennyiben szeretnéd támogatni a munkánkat, kérjük add hozzá az oldalt a kivételek listájához, vagy támogass minket közvetlenül! További információért kattints!

Ne maradj le a legfontosabb hírekről! Engedélyezd az értesítéseket, cserébe elsőként tudod meg, ha bejelentik a Half-Life 3-at! (Nem spamelünk, becsszó!)