Hirdetés

The Walking Dead 7. évad - nyugi, nem cliffhangerrel ér majd véget

|

Robert Kirkman legutóbbi interjújában elárulta, hogy ugyan nem bánták meg a The Walking Dead készítői a hatodik szezon megosztó lezárását, odafigyelnek azokra is, akiket felhúzott, hogy hónapokat kellett várniuk egy komoly feszültség feloldására.

Hirdetés

A The Walking Dead készítésének résztvevői pontosan tudják, mekkora felhördülést okozott a sorozat rajongótáborának jelentős hányadában, mikor a történet legizgalmasabb pillanata előtt zárták le a hatodik évadot. Az Entertainment Weekly nemrég a zombis világot megálmodó Robert Kirkmannel is beszélgetett erről, aki megígérte, hogy a közeledő hetedik évadban nem ismétlik meg ezt a húzást.

"Nézzétek, kreatív szakemberként el kell ismernem hogy nincs érvénytelen reakció, szóval nekem is meg kell jegyeznem, hogy a közönség jelentős hányada nem lelkesedett ezért az irányért. Ebből a szempontból szerintem mindenkivel egyetértünk a The Walking Dead kreatív csapatában és nem hinném hogy hasonló cliffhangerre kellene számítanotok a hetedik évad végén" - jelentette ki elég egyértelműen Kirkman.

Ettől függetlenül egyáltalán nem tekinti teljesen elhibázott lépésnek a katarzist a következő évadra toló finálét.

"Ugyanakkor tudom, hogy ez csak a közönség egy kis része és igazából sokan élvezik a rejtélyt és a találgatást, ami a nyáron folyt" - fejtette ki a képregény írója.

Kirkman kitért arra is, hogy a The Walking Dead hosszútávú sikeréhez elengedhetetlen, hogy néha kipróbáljanak ilyen dolgokat is, de nincsenek könnyű helyzetben az áprilisban vetített Cliffhanger feloldásakor sem.

Ugyanis ha ugyanazt a karaktert öletik meg Negannel, akit a képregényben, valószínűleg azt a kritikát kapják meg, hogy kiszámítható a sorozat, ha pedig valaki mást, akkor pedig azt mondják majd róluk, kibújtak a döntés felelőssége alól. Ez persze nem veszi el a csapat kedvét:

"Mi csak leülünk és megpróbáljuk a lehető legjobb történeteket elmesélni és a lehető legjobban feldolgozni a képregényben látott alapanyagot" - zárta az interjút Kirkman.

Mit gondoltok, idővel megbocsájtják majd a rajongók a legutóbbi lezárást?

Hirdetés
Hirdetés
0 mp. múlva automatikusan bezár Tovább az oldalra »

Úgy tűnik, AdBlockert használsz, amivel megakadályozod a reklámok megjelenítését. Amennyiben szeretnéd támogatni a munkánkat, kérjük add hozzá az oldalt a kivételek listájához, vagy támogass minket közvetlenül! További információért kattints!

Ne maradj le a legfontosabb hírekről! Engedélyezd az értesítéseket, cserébe elsőként tudod meg, ha bejelentik a Half-Life 3-at! (Nem spamelünk, becsszó!)