Hirdetés

Valaki megtalálta David Lynch félig kész Dűne 2-es forgatókönyvét

|

Most éppen Denis Villeneuve Dűne-folytatását várjuk, de a múltban tervben volt már egy Dűne 2 egy másik rendezőtől.

Hirdetés

Tavaly felkapta a sajtó, amikor a Frank Herbert kultikus regényének 1984-es adaptációját rendező David Lynch azt nyilatkozta, hogy nem hajlandó megnézni Denis Villeneuve filmjét, és hallani sem akar róla. Lynch a legtöbbször frusztráltan beszél, amikor felmerül a Dűne témája, a projekt ugyanis számos nehézségen ment keresztül annak idején, mire elkészült, és a háromórásra készített rendezői változatot alaposan meg is szabadalta a stúdió. Ugyanakkor az említett interjúban Lynch azt is kihangsúlyozta, hogy nincs benne tüske, mindenkit szeret, akivel együtt dolgozott rajta. 

A rendező azonban az 1984-es Dűne bemutatása előtt még azt a tervet dédelgette, hogy nagyszabású filmes franchise-t farag Herbert magnum opusából - maga az író erősítette meg akkoriban a Prevue magazinnak, hogy együtt dolgozik Lynchcsel a folytatás forgatókönyvén. Azóta apró információfoszlányok kerültek csak elő a szkripttel kapcsolatban, például a rendező 1997-ben megjelent könyvében kijelenti, hogy a második Dűne filmet félig megírta. 

Hirdetés

Most a Wired számolt be róla, hogy Max Evry, az "A Masterpiece in Disarray: David Lynch's Dune - An Oral History" című könyv szerzője megtalálta ezt a félig befejezett forgatókönyvet. Evry tavaly júliusban bukkant rá a szkriptre Frank Herbert archívumában, a fullertoni Kaliforniai Állami Egyetemen, miközben a könyvén dolgozott. Persze el is olvasta az irományt, és nem győzte dicsérni: 

"Azt is megfejtette, hogyan mesélje el Herbert 1969-es A Dűne Messiása című regényének összetett történetét, amely a sorozat legkevésbé megfilmesíthető könyve. Lehet, hogy egyesek számára szentségtörésnek hangzik, de Lynch Dűne II-je felülmúlta volna Herbert könyvét - és pokoli jó film lett volna."

Arról nem beszélt Evry, hogy a rendező pontosan hogyan akarta legyőzni ezeket a korlátokat, és szerinte Lynch nem is nagyon akart nyilatkozni az ügyben. Tekintve, hogy a fél forgatókönyv valószínűleg az említett archívumon kívül nem lesz hozzáférhető, ez a sztori ennyi volt. A Dűne: Második rész viszont február 29-én a mozikba kerül, szóval a franchise és az élet megy tovább. 

Nem akarsz lemaradni semmiről?

Rengeteg hír és cikk vár rád, lehet, hogy éppen nem jön szembe GSO-n vagy a social médiában. Segítünk, hogy naprakész maradj, kiválogatjuk neked a legjobbakat, iratkozz fel hírlevelünkre!


Hirdetés
Hirdetés
0 mp. múlva automatikusan bezár Tovább az oldalra »

Úgy tűnik, AdBlockert használsz, amivel megakadályozod a reklámok megjelenítését. Amennyiben szeretnéd támogatni a munkánkat, kérjük add hozzá az oldalt a kivételek listájához, vagy támogass minket közvetlenül! További információért kattints!

Ne maradj le a legfontosabb hírekről! Engedélyezd az értesítéseket, cserébe elsőként tudod meg, ha bejelentik a Half-Life 3-at! (Nem spamelünk, becsszó!)