Hirdetés

Will Smith a bőrszíne miatt majdnem kimaradt a 25 éve megjelent A függetlenség napjából

|

Ma ezt már nehéz lehet elképzelni, de negyed évszázada még egészen másképp mérlegeltek a filmstúdiók.

Hirdetés

Megrázó belegondolni, hogy már 25 éves Roland Emmerich katasztrófafilmje, amelyben földönkívüliek látogatták meg az emberiséget, csak éppen nem békés szándékkal. Szerencsére Will Smith és Jeff Goldblum éppen kéznél voltak, szóval a világ megmenekült, A függetlenség napja pedig bekerült azon kultikus filmek táborába, amiket akárhányszor örömmel nézünk újra. 

A függetlenség napja 25. évfordulójáról az egyik főszereplőt, Steven Hiller kapitányt alakító Will Smith is megemlékezett Instagramon és megosztott néhány forgatási anyagot, de még ő maga sem akarta elhinni, hogy már negyed évszázad eltelt a film bemutatása óta.

Hirdetés

A fotók közül egyébként az a legjobb, amin a színész és felesége, Jada Pinkett Smith, valamint fiúk, Jaden katonai felszerelésben mutatkoznak a vörös szőnyegen. 

Pedig Smith majdnem kimaradt a szereplőgárdából. A függetlenség napját író Dean Devlin és rendező Roland Emmerich a The Hollywood Reportnernek nyilatkozva árulták el, hogy a kezdetektől fogva Jeff Goldblum volt a fejükben az egyik főszerepre, és tökéletesen passzolt hozzá Smith karaktere, ez volt az a kombináció, amit kerestek. 

A 20th Century Fox illetékesei viszont attól féltek, hogy a színész akkori ismeretlensége és a bőrszíne negatívan befolyásolja majd a nemzetközi bevételeket, a készítők viszont azzal érveltek: a film űrlényekről szól, remekül fog szerepelni a nemzetközi piacon. Emmerich kiállt Smith mellett, és végül megnyerték a háborút, pedig a stúdió gyakorlatilag ott tartott, hogy azért nem lesz külföldön sikeres a film, mert a főszereplő fekete. 

Végül a rendezőnek lett igaza: a film 75 millió dolláros büdzséből több mint 800 milliót termelt világszerte, Smith karakterét azonnal megkedvelték a nézők, és azóta is meglehetősen sikeres színésznek nevezhető. 

Hirdetés
Hirdetés
0 mp. múlva automatikusan bezár Tovább az oldalra »

Úgy tűnik, AdBlockert használsz, amivel megakadályozod a reklámok megjelenítését. Amennyiben szeretnéd támogatni a munkánkat, kérjük add hozzá az oldalt a kivételek listájához, vagy támogass minket közvetlenül! További információért kattints!

Ne maradj le a legfontosabb hírekről! Engedélyezd az értesítéseket, cserébe elsőként tudod meg, ha bejelentik a Half-Life 3-at! (Nem spamelünk, becsszó!)