Hirdetés

Zoe Saldana elnézést kért, hogy nem volt elég fekete egy szerephez

|

A 2016-os Nina című filmmel sok probléma volt, Nina Simone családja szerint egyebek mellett az, hogy nem a megfelelő színésznőt választották a szerepre.

Hirdetés

A Metacriticen 27 ponton, az IMDB-n 5.4-en, a Rotten Tomatoeson pedig 2%-on áll a 2016-ban megjelent Nina, amit Zoe Saldana azután forgatott, hogy 2009-ben az Avatarban és a Star Trekben, valamint 2014-ben A galaxis őrzőiben is megmutatta, sokra képes. Sok színész karrierjében vannak botlások, és a világ is túllendült a legendás Nina Simone-ról szóló, cseppet sem legendás filmen, de Saldana nem tudta teljesen feldolgozni, hogy elvállalta a szerepet. Ám a jelek szerint nem az a gond, hogy nem volt elég jó az alakítás, vagy hogy egy rossz forgatókönyvből kellett meríteni.

Hirdetés

Simone családja már akkor tiltakozott, amikor bejelentették a szereposztást, ugyanis úgy gondolták, Saldana nem hasonlít eléggé a néhai énekesnőre. Ezt a készítők úgy kívánták orvosolni, hogy sötétebbre festették a színésznő bőrét, műfogakat és műorrot kellett viselnie, általában az ilyenekért szoktak díjakat is osztani, ha egy átalakulás igazán látványos, és nehéz elképzelni, hogy egy igényes prdukcióban ez gond lehetne. Ám magát a karaktert nem sikerült megfelelően átélnie.

Saldana most egy videóban, érzelmeivel küzdve mondta el, hogy nem lett volna szabad elvállalnia a szerepet, amit egyébként Mary J. Blige-nak is felkínáltak.

"Mindent meg kellett volna tennem, ami erőmből telik, amit a tíz évvel ezelőtti befolyásommal elérhettem volna, hogy egy valódi fekete nő játsszon egy különösen tökéletes fekete nőt. [...] Akkor úgy gondoltam, hogy megtehetem, mert én is fekete vagyok. És valóban az vagyok. De itt Nina Simone-ról volt szó."

Mondott még pár szót arról, hogy mennyire különlegesnek tartja Ninát minden tekintetben, és hogy ennek megfelelően többet érdemelt volna. Úgy gondolja, valaki másnak kell elmesélnie a történetét, mert mind ő, mind Amerika megérdemli ezt. Hozzátette, soha többé nem megy bele ilyesmibe, és a mai napig nem dolgozta fel teljesen.

Korábban sok támadás érte alakítását, de ahogy akkor, úgy most sem szerencsés a bőrszínt, vagy a külsőségeket felhozni, hiszen egy színészi alakításban pont nem ez a lényeg, és talán a megbánásban sem csak erről van szó.

Hirdetés
Hirdetés
0 mp. múlva automatikusan bezár Tovább az oldalra »

Úgy tűnik, AdBlockert használsz, amivel megakadályozod a reklámok megjelenítését. Amennyiben szeretnéd támogatni a munkánkat, kérjük add hozzá az oldalt a kivételek listájához, vagy támogass minket közvetlenül! További információért kattints!

Ne maradj le a legfontosabb hírekről! Engedélyezd az értesítéseket, cserébe elsőként tudod meg, ha bejelentik a Half-Life 3-at! (Nem spamelünk, becsszó!)