Hirdetés

Nintendo - új konzol készül NX néven

|

Szinte mellékesen jelentette be a Nintendo az új, egyelőre NX kódnéven futó konzoljának fejlesztését a DeNA-val közös sajtótájékoztatón. Sajnos komoly infókat egyelőre nem árultak el a hardverről.

Komoly bejelentéseket tett a Nintendo, főleg a mobilos piacon való terjeszkedést célzó együttműködéssel kapcsolatban, ami a DeNA-val kötöttek. Az egyelőre név nélkül futó, a Club Nintendót leváltó rendszer bemutatása közben hintették el azt az infót is, hogy egy eddig be nem jelentett konzolon dolgoznak.

A szintén a DeNA fejlesztésével készülő új tagsági rendszert bemutató ábrán tűnt fel a korábban ismeretlen konzol is, ám a bejelentés egyáltalán nem teljes. Az NX néven futó projektről ugyanis csak 2016-ban tudhatunk meg bármit is, beleértve, hogy a Wii U-t, vagy a most kiadott New 3DS-t váltja majd. Akármelyik változatról is legyen szó, nem biztos, hogy a vásárlók jól fogadják majd: a 2012-ben kiadott Wii U lassú indulása miatt sokan úgy gondolták, a Nintendo jobban teszi, ha lemond a konzolról, és ismét előbb vált generációt a versenytársaknál.

A tavalyi év azonban minden eddiginél izgalmasabb exkluzív játékok megjelenését és bejelentését hozta, ami viszonylag sok gamert vonzott a Wii U-hoz. A 3DS esetében az lehet a kulcskérdés, hogy mennyire maradhatnak relevánsak a korábban kiadott konzolok, így például ha az NX azokat célozza meg, akik nem vettek New 3DS-t, de egy korábbi kiadású kézikonzolt szívesen lecserélnének, még sikeres is lehet.

Mit gondoltok, milyen konzolt rejt az NX kódnév?

Hirdetés
Hirdetés

Úgy tűnik, AdBlockert használsz, amivel megakadályozod a reklámok megjelenítését. Amennyiben szeretnéd támogatni a munkánkat, kérjük add hozzá az oldalt a kivételek listájához, vagy támogass minket közvetlenül! További információért kattints!

Ne maradj le a legfontosabb hírekről! Engedélyezd, hogy értesítéseket küldjünk, és cserébe elsőként tudod meg, ha bejelentik a GTA VI-ot vagy a Half-Life 3-at! (Nem spamelünk, becsszó!)