Hirdetés

Solipskier - iPhone/iPod Touch teszt

|

Extrém síelés magasfokon.

Hirdetés

 

A Line Rider óta rengeteg olyan játék jelent meg, melyben úgy lehet teljesíteni a pályákat, hogy mi magunk rajzoljuk meg az útvonalat. A Solipskier kicsit ilyen, a feladat viszont távol áll attól, hogy csak A-ból B-be juttassuk el síelőnket.

A Solipskier eredetileg egy flash játék volt, mely abban a formájában talán nem is kapott különösebb figyelmet, hiszen a rengeteg ilyen-olyan játék között könnyű volt szem elől téveszteni. Már PC-n is órákig elvoltunk vele, na de most, hogy kipróbáltuk az iPhone verziót, ember legyen a talpán, akinek sikerül leállítani. A játékban az a cél, hogy minél több pontot szerezzünk síelőnkkel, ám őt közvetlenül nem tudjuk irányítani. Ennek ellenére kulcsfontosságú a szerepünk, mivel mi rajzoljuk meg a pályát alá, amelyen közlekednie kell a célig. Nem mindegy azonban, hogy a pálya folyamatos, vagy néha megszakad, egyenes, vagy különböző lejtők és emelkedők szabályozzák a sebességet, illetve hogy ugratókat alakítunk-e ki.

Utunk során zöld kapukon kell átmenni, piros kapukat elkerülni, illetve több kapuból álló kék  „alagutakon” átmenni. Van, ahol nem tudunk pályát rajzolni, itt nagyon oda kell figyelni, hogy jókor alakítsuk ki az ugráshoz szükséges rámpát, különben az emberke leesik a semmibe. Már ezzel is beérnénk, viszont a játék hangulata tovább emeli a játékélményt. Nem csak a kellemes menüzene, és a szintén kellemes zúzós játékbeli zene, de a vizuális megjelenítés is nagyon magával ragadó. Ahogy rajzoljuk a pályát, fák, kunyhók jelennek meg, és ha nagyon gyorsan megyünk, leeshet a fülhallgató a síelő fejéről, ilyenkor elhallgat a zene, és csak a szél fúvását halljuk. Két menet között tippeket ad a játék, melyek nagyon hasznosak, érdemes őket átböngészni. Hogyha az Openfeint támogatás nem csak az online ranglistákhoz nyújtana hozzáférést, hanem achievementek is elérhetőek lennének rajta keresztül, akkor sokkal tovább el lehetne vele szórakozni, de így pár hét után megunja az ember. A Solipskier tehát egy nagyon hangulatos játék, mely az alkalmi játékosok számára teljesen megéri a pénzét.

 

Ami tetszett
Ami nem tetszett
Hirdetés
Hirdetés
0 mp. múlva automatikusan bezár Tovább az oldalra »

Úgy tűnik, AdBlockert használsz, amivel megakadályozod a reklámok megjelenítését. Amennyiben szeretnéd támogatni a munkánkat, kérjük add hozzá az oldalt a kivételek listájához, vagy támogass minket közvetlenül! További információért kattints!

Ne maradj le a legfontosabb hírekről! Engedélyezd az értesítéseket, cserébe elsőként tudod meg, ha bejelentik a Half-Life 3-at! (Nem spamelünk, becsszó!)