Hirdetés

A bíróság elutasította a PlayStation elleni diszkriminációs vádak jelentős részét

|

Tavaly egy alkalmazott beperelte a céget nemek közötti diszkrimináció vádjával, de a kereset nem volt elég megalapozott.

Hirdetés

Sok nagyobb stúdiónak és kiadónak kellett szembenéznie az utóbbi években olyan vádakkal, amik a munkahelyi kultúra károsságára vagy pedig a szakmai feltételek egyenlőtlenségére vonatkoznak, és mivel a Sony a piac egyik legnagyobb szereplője, várható volt, hogy előbb-utóbb náluk is előkerül ez a téma.

A céget tavaly perelte be az egyik volt alkalmazott, a kereset szerint a Sony berkeiben mélyen gyökeredzik a nemi diszkrimináció, ami megjelenik mind a fizetésekben, mind pedig a munkahelyen való bánásmódban és a szakmai lehetőségekben is. A Sony akkor elutasította a vádakat arra hivatkozva, hogy nem lehet őket tényekkel alátámasztani, most pedig úgy tűnik, hogy a bíróság is így látja a helyzetet.

Hirdetés

Az ügyben eljáró bíró, Laurel Beeler elutasította a kereset nagy részét arra hivatkozva, hogy a felperes Emma Majo nem tudta semmilyen konkrét tényekkel vagy bizonyítékokkal alátámasztani az ügyét, de nem teljesen vesztes Majo helyzete, ugyanis a 13 pontból az ítélet szerint van néhány, ami végül a bíró szerint megalapozottnak bizonyul:

"A bíróság helyt ad a legtöbb kereseti pont elutasítására, de az alábbi állítások fennmaradnak: jogtalan elbocsájtás, visszaélés bejelentése elleni megtorlás a kaliforniai munkaügyi törvénykönyv valamint a Fair Employment and Housing Act (FEHA) értelmében."

Beeler is megjegyezte az ítélet során, hogy ez még nem feltétlenül jelenti az ügy végét, már csak azért sem, mert időközben nyolc további nő csatlakozott a Majo által indított perhez, akik maguk is hasonló tapasztalatokkal rendelkeznek a munkahelyi diszkriminációt illetően.

Nem akarsz lemaradni semmiről?

Rengeteg hír és cikk vár rád, lehet, hogy éppen nem jön szembe GSO-n vagy a social médiában. Segítünk, hogy naprakész maradj, kiválogatjuk neked a legjobbakat, iratkozz fel hírlevelünkre!


Hirdetés
Hirdetés
0 mp. múlva automatikusan bezár Tovább az oldalra »

Úgy tűnik, AdBlockert használsz, amivel megakadályozod a reklámok megjelenítését. Amennyiben szeretnéd támogatni a munkánkat, kérjük add hozzá az oldalt a kivételek listájához, vagy támogass minket közvetlenül! További információért kattints!

Ne maradj le a legfontosabb hírekről! Engedélyezd az értesítéseket, cserébe elsőként tudod meg, ha bejelentik a Half-Life 3-at! (Nem spamelünk, becsszó!)