Hirdetés

Az EA úgy gondolja, egymilliárd játékost is bevonzhat a cloud gaming

|

A kiadó technológiai vezetője nagy lehetőségeket lát a felhő alapú szolgáltatásokban.

Hirdetés

A felhő alapú játékstreaming nem újdonság, az OnLive és a Gaikai már jó néhány éve próbálkozott vele, de a technológia akkor még nem tartott ott, hogy ugyanazt a minőséget kapjuk, mintha a mi gépünkön futna egy játék. Most jön egy újabb hullám, de meglepő módon úgy tűnik, még mindig nincs felkészülve a világ erre; a Google Stadia legalábbis nem hozza az elvárt szintet.

Hirdetés

Sokan hisznek egy olyan jövőben, ahol nem számít, okostelefonon vagy tévén szeretnénk-e játszani, az élmény minősége csak netkapcsolatunkon múlik. Az Electronic Arts is beleszállt ebbe a Project Atlassal, amit szeptember óta tesztelnek. A kiadó CTO-ja, Ken Moss elmondta, nem akarnak rivalizálni a Microsofttal, ezért lesz elérhető több EA játék is az xCloud felhasználóinak, sőt, még nem is jelentették be, hogyan képzelik el saját szolgáltatásuk működését.

A mesterséges intelligencia és a Frostbite motor fejlesztésével foglalkoznak elsősorban, erre használják az Atlast is. Hozzátette, őszintén hisz abban, hogy a felhő alapú szolgáltatások és a mesterséges intelligencia átformálják a játékipart, még ha ehhez 5-10 év kell is. Úgy gondolja, akár 1 milliárddal is nőhet a játékosok száma, ami elég durva becslésnek tűnik.

Mit gondoltok, szerintetek mikorra lesz olyan állapotban a játékstreaming, hogy váltást fontolgassanak a gamerek, és a konzolok elveszítsék létjogosultságukat?

Hirdetés
Hirdetés
0 mp. múlva automatikusan bezár Tovább az oldalra »

Úgy tűnik, AdBlockert használsz, amivel megakadályozod a reklámok megjelenítését. Amennyiben szeretnéd támogatni a munkánkat, kérjük add hozzá az oldalt a kivételek listájához, vagy támogass minket közvetlenül! További információért kattints!

Ne maradj le a legfontosabb hírekről! Engedélyezd az értesítéseket, cserébe elsőként tudod meg, ha bejelentik a Half-Life 3-at! (Nem spamelünk, becsszó!)