Hirdetés

Független akar maradni a Baldur's Gate 3 fejlesztője, és erre jó oka van

|

Egyelőre szó sem lehet róla, hogy bárki felvásárolja a Larian Studiost.

Hirdetés

Hosszúra nyúlt korai hozzáféréses időszakot követően augusztus 3-án megjelent a Baldur's Gate 3 teljes verziója, minek apropóján Swen Vincke, a játék mögött álló stúdió alapítója leült beszélgetni Jason Schreierrel, a Bloomberg munkatársával. Az interjúban szó esett egy esetleges felvásárlásról, mivel korábban kiderült, hogy a Larian is szerepel a Microsoft által szemmel tartott kiadók és fejlesztők listáján, ám Vincke, miközben megtisztelőnek nevezte az érdeklődést, világosan jelezte, hogy nincs szándékában megválni a cégtől, melynek a mai napig a legnagyobb részesedéssel bíró tulajdonosa a feleségével együtt.

Szerinte a cég erőssége abból fakad, hogy vezetőként úgy mondja ki a végső szót bármilyen vitás kérdésben, hogy számára a játékmenet az első. A függetlenség pedig lehetővé teszi, hogy az általuk fejlesztett játékok érdekét szolgáló döntéseket hozzanak (például előbbre került a PC-s premier, hogy ne ütközzön a Starfield premierjével, valamint elhalasztották az xboxos változatot, amíg meg nem oldanak egy technikai problémát). Miközben egy új tulajdonos elképzelhető, hogy a profit maximalizálásának rendelné alá a kreatív döntéseket.

Azt persze nem zárta ki, hogy később valaki megvegye a Lariant, hiszen ő is egyre idősebb lesz (most 51 éves), ám erre biztos, hogy nem a közeljövőben kerül sor, mivel még nem áll készen a visszavonulásra. Elvégre a Divinity: Original Sin 3-at is meg kell csinálnia.

Hirdetés

A Baldur's Gate 3 körülbelül 6 évet felölelő fejlesztése során korábbi mérete többszörösére hízott a Larian, a munkatársak száma 140-ről 450-re emelkedett, míg a genti mellett további irodák nyíltak Barcelonában, Dublinban, Guilfordban, Kuala Lumpurban és Quebecben, a szentpétervárit viszont bezárták, miután Oroszország tavaly februárban lerohanta Ukrajnát.

Azt nem tudjuk, hogy a kapacitás drámai mértékű növelése mennyi került Swen Vinckééknek, sem azt, hogy ennek örvén mekkora összeget emésztett fel a Baldur's Gate 3, de alighanem jó néhány millió példánynak el kell kelnie ahhoz, hogy megtérüljön a befektetés. A játék parádés rajtja egyelőre arról árulkodik, hogy a Lariannak nem kell majd a pénze után futnia.

Nem akarsz lemaradni semmiről?

Rengeteg hír és cikk vár rád, lehet, hogy éppen nem jön szembe GSO-n vagy a social médiában. Segítünk, hogy naprakész maradj, kiválogatjuk neked a legjobbakat, iratkozz fel hírlevelünkre!


Hirdetés
Hirdetés
0 mp. múlva automatikusan bezár Tovább az oldalra »

Úgy tűnik, AdBlockert használsz, amivel megakadályozod a reklámok megjelenítését. Amennyiben szeretnéd támogatni a munkánkat, kérjük add hozzá az oldalt a kivételek listájához, vagy támogass minket közvetlenül! További információért kattints!

Ne maradj le a legfontosabb hírekről! Engedélyezd az értesítéseket, cserébe elsőként tudod meg, ha bejelentik a Half-Life 3-at! (Nem spamelünk, becsszó!)