Hirdetés

A Breakpoint és a The Division 2 bukása miatt csúsznak a Ubisoft játékai

|

Úgy döntöttek a stúdiónál, hogy több időre van szükségük, ha nem akarnak félkész játékokat kiadni a kezeik közül. A Breakpoint bukása egyértelmű.

Hirdetés

A Tom Clancy's Ghost Recon Breakpointot eleinte nagy várakozások övezték, hiszen elődje, a Wildlands egy egészen korrekt kis játék lett mostanra, így mind azt vártuk, hogy a jól működő mechanikákat átveszik, és még egy kicsit megbolondítják a receptet. Ahogy tesztünkben olvashatjátok sajnos ezt egyáltalán nem sikerült megvalósítani, és a kritikai sikertelenség a jelek szerint változtatásokra sarkallta a stúdiót.

A cég nemrég tette közzé, hogy mind a három már bejelentett játékukat a következő pénzügyi évre csúsztatják, tehát a Gods & Monsters, a Rainbow Six Quarantie és a Watch_Dogs Legion megjelenésére sem számíthatunk jövő április előtt. Yves  Guillemot, a Ubisoft egyik alapítója és vezérigazgatója elmondta, hogy ezt az időt arra használják fel hogy még csiszolgassák a játékaikat:

"Noha mindhárom játékban már most erős identitás és nagy potenciál rejlik, azt szeretnénk, hogy a csapatainknak több ideje legyen a fejlesztésre, hogy megfelelően be tudjanak illeszteni minden innovációt, és egy optimális élményt szállíthassunk a játékosoknak."

Guillemot elmondta, hogy ez a döntés ugyan elég komolyan rányomja majd a bélyegét az idei pénzügyi évükre és felborítja a korábbi terveiket, de minderre szükség van, hogy ténylegesen értékesek maradjanak azok a brandek, amik jelenleg a birtokukban vannak, és szerintük ez hosszú távon az alkalmazottak, a játékosok és a részvényesek előnyére is válik.

Azt is elismerte, hogy túl korán adták ki a Breakpointot hiszen csak 2 és fél év telt el a Wildlands óta, emiatt nem maradt elég idejük, hogy megfelelően kidolgozzák azokat a mechanikákat, miknek sikeressé kellett volna tennie a játékot. Csak rontja a helyzetet, hogy az alapvetően jól sikerült The Division 2 sem teljesített túl ragyogóan a pénztáraknál, így az idei pénzügyi évükben megbékéltek a kudarccal. A korábbi beszámolók alapján ebben az évben nagyjából 2 milliárd eurós bevételt reméltek, most azonban már csak 1,4 milliárdra számítanak. Reményeik szerint a következő évben behozzák a kiesést, hiszen öt AAA játék megjelenését tervezik benne, köztük a három elhalasztott címmel, és nagy esély van rá, hogy egy Assassin's Creed és a régóta kalapált Skull & Bones is napvilágot lát, a bevételeket pedig 2,6 milliárd euró körülire becsüli a cég a 2020-2021-es pénzügyi évre.

Mi nagyon reméljük, hogy a Ubisoft tényleg tanult a Breakpointból és innentől több időt fordít a fejlesztésre, hiszen a legtöbb alkotásukban tényleg ott rejlik a potenciál, de a felhasználók szempontjából nem elfogadható, hogy évek patchelése után válik olyanná egy játék, amilyennek megjelenéskor kellett volna lennie.

Hirdetés
Hirdetés

Úgy tűnik, AdBlockert használsz, amivel megakadályozod a reklámok megjelenítését. Amennyiben szeretnéd támogatni a munkánkat, kérjük add hozzá az oldalt a kivételek listájához, vagy támogass minket közvetlenül! További információért kattints!

Ne maradj le a legfontosabb hírekről! Engedélyezd, hogy értesítéseket küldjünk, és cserébe elsőként tudod meg, ha bejelentik a GTA VI-ot vagy a Half-Life 3-at! (Nem spamelünk, becsszó!)