Hirdetés

Újabb stúdió körül törtek ki botrányok, több fejes is távozott

|

A videojátékiparba betörő megtisztulási folyamat következtében egyre több munkahelyi visszaélésre derül fény, most egy újabb stúdió körül gyülekeznek a fekete fellegek.

Hirdetés

A tavalyi évben sorra derültek ki a kisebb és nagyobb videojátékfejlesztők és -kiadók körüli botrányok; ekkor a szexuális zaklatástól a rasszizmuson és a szexizmuson keresztül a toxikus viselkedésig mindenről hallottunk.

Most egy újabb csapatról, a Scavengers Studióról derült ki, hogy az alkalmazottaiknak rettenetes légkörben kellett dolgozniuk - a következmények nem maradtak el.

A Gamesindustry.biz részletes jelentésben számolt be arról, hogy a Darwin Project és az éppen készülő Season című játékok mögött álló csapat kreatív vezetője, Simon Darveau rengeteg ember életét keserítette meg a cégnél.

Hirdetés

Több, a Scavengers Studiónál dolgozó alkalmazott is megszólalt az ügyben, és elmondták, hogy a fejes rendszeresen alázta meg az alkalmazottakat, lekicsinylő megjegyzéseket tett rájuk vagy munkájukra és nyilvánosan ordibált velük. Emellett többen beszámoltak arról, hogy a céges bulikon fogdosni kezdte a női alkalmazottakat.

A helyzetet súlyosbította, hogy a Scavengers Studio vezérigazgatója, Amélie Lamarche nem tudott elfogulatlanul eljárni ezekben az esetekben, ugyanis korábban romantikus viszonyban állt Darveau-val (a stúdiót még egy párként alapították meg).

Ennek következtében történt olyan is, hogy amikor Lamarche fülébe jutott, hogy volt partnere egy alkalmazottal jár, a szóban forgó hölgy másnap már nem jött dolgozni.

Amelie Lamarche és Simon Darveau

A riportnak hála nyilvánosságra kerültek a stúdió belső ügyei, mely arra kényszerítette a stúdiót, hogy változásokat eszközöljenek. Simon Darveau-t felfüggesztették, Amélie Lamarche pedig lemondott posztjáról.

Utóbbi helyét az eddigi operatív igazgató, Daisy Lilly Best veszi át a stúdió élén, aki többek között azért felel majd, hogy egy külsős cég bevonásával teljesen megújítsa a cég munkakultúráját és feltárja a belső problémákat - olvasható Lamarche közleményében.

Az egykori vezérigazgató elárulta, hogy azért vonul háttérbe, hogy semmilyen formában ne befolyásolhassa a vizsgálatokat. Emellett kiemelte, hogy a készülő Season című játékukon továbbra is folyik a munka.

Hirdetés
Hirdetés
0 mp. múlva automatikusan bezár Tovább az oldalra »

Úgy tűnik, AdBlockert használsz, amivel megakadályozod a reklámok megjelenítését. Amennyiben szeretnéd támogatni a munkánkat, kérjük add hozzá az oldalt a kivételek listájához, vagy támogass minket közvetlenül! További információért kattints!

Ne maradj le a legfontosabb hírekről! Engedélyezd az értesítéseket, cserébe elsőként tudod meg, ha bejelentik a Half-Life 3-at! (Nem spamelünk, becsszó!)