Hirdetés

Ennek a Yennefer szobornak az árából már egy combosabb laptopot vehetsz

|

A Prime 1 Studio közel 20 kilós alkotása masszív éke lehet a nappalinak.

Hirdetés

A Prime 1 Studio híres arról, hogy részletgazdag és minőségi, ugyanakkor méregdrága szobrokat készít, amiket legszívesebben azonnal állítanánk is ki egy jól látható helyen. Volt olyan Devil May Cry V figurájuk, ami 1,4 millió forintot kóstált, egy kisebb vagyont kértek el a Resident Evil 2 diorámájukért, és többek között készítettek borsos árú Nioh ereklyét is, hogy csak párat említsünk. 

A felhozatalból természetesen nem maradhattak ki a The Witcher univerzum szereplői sem: készült többfajta Ríviai Geralt (még a Henry Cavill-féle változat is), Triss, Ciri, Iorveth és természetesen Yennefer is, akiből szintén többféle verzió érhető el, a legolcsóbbat közel 250 ezer forintért árulják. 

Hirdetés

A vengerbergi varázslónő kapott azonban két újabb kiadást is a Museum Masterline sorozat részeként: a sima változat 1300 dollárt kóstál (ami adóval együtt nagyjából 560 ezer forintnak felel meg), a Deluxe Bonus verzió pedig 1399 dollár (ami körülbelül 600 ezer forint adóval terhelve).

A már előrendelhetővé vált szobrok súlya nagyjából 19 kilogrammot nyom, a magasságuk pedig kb. 84 centiméter. Cserélhető a bal és jobb kar is, az egyikbe varjat vagy varázslatot tehetünk, a másikat üresen hagyhatjuk vagy varázslattal láthatjuk el. A prémiumváltozatban effekttel turbózták fel a mágiát, ezért kerül többe. Csodáljátok meg ti is: 

Azok, akik rendelnek a szoborból 2024 szeptembere és decembere között számíthatnak arra, hogy megérkezik a saját Yenneferjük. 

Hirdetés
Hirdetés
0 mp. múlva automatikusan bezár Tovább az oldalra »

Úgy tűnik, AdBlockert használsz, amivel megakadályozod a reklámok megjelenítését. Amennyiben szeretnéd támogatni a munkánkat, kérjük add hozzá az oldalt a kivételek listájához, vagy támogass minket közvetlenül! További információért kattints!

Ne maradj le a legfontosabb hírekről! Engedélyezd az értesítéseket, cserébe elsőként tudod meg, ha bejelentik a Half-Life 3-at! (Nem spamelünk, becsszó!)