Hirdetés

Nyomtasd ki a kedvenc karaktered 3D-ben

|

Egy Kickstarter projekt megvalósításával pár éven belül hétköznapi dologgá válhat, hogy 3D-s figuraként kinyomtatjuk kedvenc in-game karakterünket.

Hirdetés

A ShapeIt kezdeményezésének célja, hogy egy screenshotot lőve bárki elkészíthesse bármelyik játékból származó in-game figurájának valódi 3D-s mását. Ehhez 50 ezer kanadai dollárt szeretnének összekalapozni.

A ShapeIt azoknak igyekszik kedvezni, akik például régóta szeretnék már a polcukon tudni szívükhöz nőtt in-game karakterüket, ehhez pedig nem kell mást tenniük, mint készíteni róla egy-két képet, majd megrendelni annak 3D-s mását (már ha megvalósul a Kickstarter kampány ugyebár). Az ötletgazdák azt ígérik, hogy a figura közel megegyezik majd a fotókon látottakkal, de értelemszerűen nem fog 100 százalékig hasonlítani rá.

Ha összejön a projekt, akkor három méret közül lehet választani: 3 centis, 7 centis és 10 centis változatok lesznek és míg a legkisebb 39 dollárba kerül, a legnagyobb (és legkidolgozottabb) már 199-et kóstál. Ha valaki elég mélyen bele tud nyúlni a pénztárcájába, akár egy saját társasjátékot is összehozhat a figurákból. Természetesen a támogatók (már akik 43 kanadai dollár felett fizetnek be rá) kapnak egy kis figurát egy 2D-s játékból, míg 76 dollár után már egy kis 3D-s bábu jár és így tovább.

Ti melyik karaktert nyomtatnátok ki?

Hirdetés
Hirdetés
0 mp. múlva automatikusan bezár Tovább az oldalra »

Úgy tűnik, AdBlockert használsz, amivel megakadályozod a reklámok megjelenítését. Amennyiben szeretnéd támogatni a munkánkat, kérjük add hozzá az oldalt a kivételek listájához, vagy támogass minket közvetlenül! További információért kattints!

Ne maradj le a legfontosabb hírekről! Engedélyezd az értesítéseket, cserébe elsőként tudod meg, ha bejelentik a Half-Life 3-at! (Nem spamelünk, becsszó!)