Hirdetés

A Codemasters és a Namco Bandai tovább barátkozik

|

A két óriás megegyezett a mindkét fél számára jövedelmező szerződésük meghosszabbításáról.

Hirdetés

Tavaly februárban a Codemasters és a Namco Bandai megegyezett arról, hogy utóbbi intézi az előbbi játékainak forgalmazását egész Európában. Ezt az egyezséget most meg is hosszabbították, ki is bővítették, aminek nagyon megörültek vala, és evének tevét és lajhárt és zsenge gyökereket. Mivel 2013-ban a még be nem jelentett címekről is tárgyaltak már, ez nem is különösebben meglepő.

Természetesen attól, hogy a Namco Bandai intézi a forgalmazást, a Codemasters nem dőlhet hátra, számolgatva a pénzt teljes nyugalomban. Továbbra is ők (illetve a Codemasters Racing) intézi a kiadással kapcsolatos feladatokat, és a marketingért is ők felelnek. Az újratárgyalt szerződés egyébként a Codemasters teljes, 2014-es portfóliójára vonatkozik, tehát a Namco Bandai intézi a forgalmazást Európában, Észak- és Dél-Amerikában, legalábbis ami a fizikai kiadásokat jelenti.

 A Steames forgalmazás továbbra is a Codemasters kezében van, viszont néhány kiválasztott digitális csatornát a Namco vihet. Reméljük, idén is kapunk olyan remek versenyjátékokat, mint amilyen az F1 2013 volt, de azért ennél több jó címet is bármikor el tudunk viselni bármikor.

Hirdetés
Hirdetés
0 mp. múlva automatikusan bezár Tovább az oldalra »

Úgy tűnik, AdBlockert használsz, amivel megakadályozod a reklámok megjelenítését. Amennyiben szeretnéd támogatni a munkánkat, kérjük add hozzá az oldalt a kivételek listájához, vagy támogass minket közvetlenül! További információért kattints!

Ne maradj le a legfontosabb hírekről! Engedélyezd az értesítéseket, cserébe elsőként tudod meg, ha bejelentik a Half-Life 3-at! (Nem spamelünk, becsszó!)