A messze nem tökéletes, de mégis szerethető Aliens vs. Predator (89% - GS 2010/02) után három évet kellett várnunk egy újabb hasonló témájú nagyjátékra, idő közben mindössze a Prometheus című filmmel és a DS-exkluzív Aliens: Infestation-nel enyhíthettük xenomorfok utáni vágyakozásunkat. Épp itt volt tehát az ideje egy újabb témába vágó feldolgozásnak, melyet ezúttal a Gearbox csapata szállított Aliens: Colonial Marines címmel, a megszokott FPS köntösbe burkolva.
Bevetés közben eltűnt
A 20th Century Fox által is hivatalosként számon tartott történet a filmsorozat második és harmadik része között játszódik. A USS Sulaco legénységével megszakadt a kapcsolat, miután az LV-426-ra küldték őket a Ripley által jelentett xenomorf veszély kivizsgálására, ezért gyarmati tengerészgyalogokból álló mentőosztagot vezényelnek ki az eltűnt hajó felkutatására. Ennek az osztagnak a tagjaként, Christopher Winter tizedes bőrébe bújva vehetjük fel a harcot az idegenek és egyéb ellenfelek ellen. Az érdekes felütés és néhány csavar ellenére nem fogjuk végigizgulni az egész játékidőt, főleg azért nem, mert a cselekmény fő mozgatórugójává viszonylag hamar a - különböző helyszíneken, különböző karakterek szájából elhangzó - „Tengerészgyalogost nem hagyunk hátra!” felkiáltás válik. A kampány 7-8 óra alatt végigjátszható, de ha van kedvünk hozzá, ezt a játékidőt kitolhatjuk a különböző audiobejegyzések és dögcédulák összegyűjtögetésével. Ripley persze nincs benne, meg is sértődött rendesen...
Mesterséges intelligenciahiány
Sajnos egy kezemen meg tudom számolni azokat a küldetéseket, melyek különböztek a „menj ide és közben lövöldözz” típusúaktól, így nem csoda, ha idővel a monotonitás érzése kerít minket hatalmába. A játék nagy részében mindig lesz valaki mellettünk, csapattársaink viszont egyáltalán nem sérülnek, így komolytalanná válik a létszámfölényben özönlő ellenfelek fenyegetése. Sajnos az MI egyáltalán nincs a helyzet magaslatán, sőt botrányos: barátok és ellenségek egyaránt szemrebbenés nélkül sétálnak használatban lévő fegyverünk elé. A játékot azonban színesíti, hogy nem csak „mezei” xenomorfokkal találkozunk majd, hanem több alfajjal is, és talán nem lövök le túl nagy poént azzal, ha elárulom: egy Királynő is elszabadul majd. Ráadásul idővel megjelennek a Weyland-Yutani társaság emberei is, akik szintén dögcédulánkra pályáznak, azzal a különbséggel, hogy néha leguggolnak valamilyen tereptárgy mögé, nem mindig támadnak frontálisan. A fedezékről jut eszembe, ha mi teszünk hasonlóan, nem sokra megyünk, ők ugyanis simán át tudnak lőni a golyóálló alkalmatosságokon, ellentétben velünk. A játék nagy előnye lehetett volna, ha nem csak az akcióra helyezik a hangsúlyt, hanem megfelelően adagolják a horrorisztikus, rémisztő pillanatokat is, ez azonban ritka, mint kifejlődött Predalien a mozivásznon.
Fegyvert a kézbe, ölni kéne!
A xenomorf populáció ritkításához rengeteg fegyver áll rendelkezésünkre, a legtöbbel pedig másodlagos módban is tüzelhetünk majd. Ahogy haladunk a történetben, az egyjátékos kampányban is szinteket lépünk, ennek köszönhetően különböző kiegészítőkkel javíthatjuk fel a csúzlik teljesítményét. Ami furcsa hatást kelthet, hogy a pisztolyoktól kezdve a shotgun-on keresztül a sorozatlövőkig mindent egyszerre (!) magunkkal vihetünk, így egyszer sem kell aggódnunk a lőszer miatt: ha kifogyna a tár, nincs más dolgunk, mint egy másik fegyvert előkapni láthatatlan készletünkből. Indokolatlan könnyítés ez, főleg egy Alien-játékban, ahol a kiszolgáltatottság és félelem érzése alapozná meg az igazi a hangulatot. Ezt fokozhatta volna még a mozgásérzékelő is, aminek jellegzetes pittyegésétől sokakban megindul az adrenalin-termelés, viszont ez is elveszti funkcióját: amennyiben ellenfél közelít, automatikusan hangot ad, akkor is, ha épp nincs használatban. További ígéretes, de végül illúzióromboló elem lett a rakodógép-mech, melynek irányítása rémisztőbb a xenomorfoknál, arról nem is beszélve, hogy harc közben ellenfelünk többször is átteleportál rajtunk.
Elmaradt "Bug Hunt"
Ez nem tudatos döntés volt a fejlesztők részéről, szó sincs arról, hogy alkottak egy térugrásra képes alfajt, az ok sokkal prózaibb: bugos a játék. A tesztpéldány Xbox 360-as verzió volt, tehát célplatformra készült, ennek ellenére több hibába is belefutottam a végigjátszás során. Tereptárgyakba beakadó ellenfelek, átlőhető fedezékek, helyben futó csapattársak - csak néhány a sok közül. Ebből a szempontból olyan érzésem volt, mintha egy korai változattal, vagy több éves játékkal játszanék. Sajnos ezt az érzést erősítette a 2010 előtti grafikai szint is, lassan betöltődő textúrákkal, recés élekkel és csúnya összhatással. Ebből a szempontból szerencsére PC-n jobb a helyzet, de ott is csak az "elmegy" kategóriába sorolható a megjelenítés. Miért Gearbox, miért?! – kérdem én szomorúan, de a válasz elvész az űr hideg sötétjében. Nem úgy, mint a hangeffektek, melyek remekül sikerültek, sokat dobnak a hangulaton, ráadásul a filmekből ismerős szinkronhangok is visszaköszönnek majd. A zene viszont olyan, mint Russ Jorden a második részben: ott volt, szerepe is volt, de nem emlékszünk rá.
Aliens vs Colonial Marines
Az egyjátékos kampányt kooperatív módban is végigvihetjük, online, vagy osztott képernyőn, maximum három ismerősünkkel küzdve a túlélésért. Ez mindig sokat dob a játékélményen, ahhoz viszont nem elég, hogy feledtetni tudja a hiányosságokat. A multiplayer ezen felül négyféle lehetőséget kínál a harcra, ezek a Team Deathmatch, Extermination, Escape és Survivor. Az Extermination lényege, hogy xenomorf tojásokat pusztítsunk el a pálya különböző pontjain, ehhez azonban lesz egy-két sikolyuk a savas vérűeknek is. Az Escape név magáért beszél: tengerészgyalogosként át kell küzdenünk magunkat az idegeneken egy kivonási pontig, a Survivor mód pedig hasonló, csak itt olyan a kivonási pont, mint Bishop arcán az érzelem: nem létezik. Sajnos a teszteléskor még nem voltak fellőve az online szerverek, így nem tudtam élesben kipróbálni őket, de fapados megoldással sikerült elindítanom egy egyfős team deathmatch-et offline módban, hogy megnézzem a xenomorfok irányítását: finoman szólva is nehézkes, főleg amikor a plafonon settenkedünk.
Tetszhalott állapotban a Halál
Az Aliens: Colonial Marines tehát felemás produktum lett: a hivatalos történet érdekes, egy-két pálya egészen hangulatos, ismét kapunk egy nagy adag xenomorfot az arcunkba, valamint a hangeffektek is nagyon passzolnak, ezeket a pozitívumokat azonban elnyomják a játékélményt romboló bugok, ötlettelen küldetések, a rettenetesen kopottas grafika és buta mesterséges intelligencia. Ettől függetlenül, olyan élményt nyújt, mint az Alien3: az előző részekhez nem ér fel, de rajongóknak azért ajánlott. Akik szeretik az Alien univerzumot, azoknak mindenképp érdemes végigjátszaniuk, ha másért nem, a Prometheus utalások miatt is. Egy méltó, modern alien játékfeldolgozás azonban tovább várat magára, reméljük már nem sokáig. Ki tudja: talán egy másik műfajban rejlik a megoldás, melyben arctámadó-faroknyit több a horror, és kevesebb az akció.
