Hirdetés

CES 2014 - az Nvidia mindent visz

|

A CES keretein belül a vállalat számos bejelentéssel lepte meg a közönséget. Tegra K1, Gamestreaming és rengeteg más meglepetés.

Hirdetés

Ugyan hivatalosan csak kedden kezdődik majd az idei CES Las Vegas-ban, az Nvidia vasárnapi sajtótájékoztatójából számos dolgot megtudtunk a cég ezévi terveivel kapcsolatban.

Az előadást szokás szerint az Nvidia alapítója, Jen-Hsun Huang tartotta, aki ugyan némi megfázással és torokfájással küzdött, rengeteg újdonsággal kápráztatta el a megjelenteket és az esemény streamjét követő nézőket is.

Tegra K1

A széria harmadik része hatalmas sikereket ért el, a Tegra 4 azonban nem váltotta be a hozzá fűzött reményeket. A megrendelések messze alulmúlták a várakozásokat, a legtöbb gyártó a Qualcomm egylapkás rendszere, a Snapdragon mellett tette le a voksát. A következő generációs mobileszközök magját képezheti a LOGAN kódnéven futó chip, amely Kepler architektúrával és OpenGL 4.4 támogatással kerül majd piacra. A Kepler már bizonyított az elmúlt évek PC-s piacán, itt az idő, hogy a mobileszközök is megkapják a magukét.

A logika azt diktálná, hogy a következő chip a Tegra 5 nevet kapja, azonban az Nvidia-nál úgy érezték,akkora a teljesítménybeli növekedés, hogy azt az ötös szám nem fejezné ki eléggé. A Tegra K1-be 192 CUDA magot préseltek a mérnökök, melynek következtében fantasztikus teljesítményre képes. Az eredmények annyira meggyőzőek, hogy az Epic Games-es Tim Sweeney álla is leesett mikor először találkozott az új lapkával. A Tegra K1-nek nem okoz problémát az Unreal Engine 4 sem, melyből egy ki ízelítőt is kaptunk.

Mobilon korábban elképzelhetetlen animációkat láttunk, köszönhetően a grafikus egység számítási teljesítményének, amely nagyobb mint a PS3-é. A chip két változatban érkezik majd, egy 32 bites Cortex A15-ös Quad-Core, valamint egy 64-bites verzióban.

Gamestream

A bemutatón láthattunk pár percet a Batman: Arkham Origins-ból is, de nem az eddig megszokott módon. A játékot egy PC-n futtatták, azt egy Shield-re streamelték, a Shield pedig egy tv-re kötve 1080p-ben adta vissza a képet. A stream-et kábelen és Wifi-n keresztül is megmutatták, és nem csak a tévé képernyőjén, hanem a Shield 720p-s kijelzőjén is megnézhettünk. Hogy a stream teljesítményét még tovább feszegessék, azt is megmutatták, hogy a teljesen lag-mentesen futó stream egy franciaországi szerveren fut keresztül, így az adatcsomagok oda-vissza megtett távolsága több mint 20 000 km.

Az Nvidia az autóiparba is szeretne beszállni, és rögtön több fronton is támadnak. Első körben bemutatták a Tegra K1 VCM-et, amely az autók fedélzeti számítógépének alapját képezheti majd. Segítségével javulhat többek közt a gyalogos-észlelés és a jelzőtáblák felismerése is.

Emellett bemutatásra került a Project Mercury, amely az autókban található számítógépes grafikák realisztikusabbá tételét tűzte ki célul. Láthattunk pár teljesen személyreszabható, dizájnos kilométerórát, így a jövőben semmi akadálya, hogy pontosabb és szebb digitális eszközök díszítsék a műszerfalat.

Szó esett még a G-Sync technológiáról, melynek köszönhetően a lehető legmagasabb felbontásban játszhatunk anélkül, hogy aggódnunk kéne az fps csökkenés vagy az input lag miatt. Az újítást támogató eszközök 2014 második negyedévében kerülnek majd a piacra.

Mit szóltok?

Hirdetés
Hirdetés
0 mp. múlva automatikusan bezár Tovább az oldalra »

Úgy tűnik, AdBlockert használsz, amivel megakadályozod a reklámok megjelenítését. Amennyiben szeretnéd támogatni a munkánkat, kérjük add hozzá az oldalt a kivételek listájához, vagy támogass minket közvetlenül! További információért kattints!

Ne maradj le a legfontosabb hírekről! Engedélyezd az értesítéseket, cserébe elsőként tudod meg, ha bejelentik a Half-Life 3-at! (Nem spamelünk, becsszó!)