Hirdetés

GameStar Évértékelő 2014: ahogy Kaci látta

|

Az új hullám, a friss vér, és a gyakornoki lét hernyójából kecses (muhaha) pillangóvá vált kollégánk beszámolóját olvashatjátok az alábbiakban.

Hirdetés

Kaci az ékes bizonyítéka annak, hogy egyszerű rabszolgából is válhat elismert (hehe), megbecsült (háhá), tisztelet övezte (hihihi) ember (höhö) a szerkesztőségben, hiszen a mi kedves barátunk nélkül már nem is lenne olyan a GSO, mint amilyen azelőtt volt, hogy megjelent volna. 

- Mi volt a legjobb 2014-es élményed? (nem játék téren)

Az idei év hozott néhány változást az életemben, melyek igencsak átalakították a mindennapjaimat. Mindig is úgy éreztem, hogy nincs meg a megfelelő anyagi háttér, hogy tökéletesen kiteljesedhessek a videojátékokban, ezért ebben az évben ráfeküdtem a témára, vettem is egy csomó játékot, sőt, ha minden jól megy hamarosan egy PlayStation 4 is felkerül majd a polcra. Eközben természetesen rengeteg remek embert ismertem meg, és hálás vagyok, hogy összefújt velük a szél. Most már csak azt kéne eldönteni, melyik munkahelyemen mondok fel, hogy legyen is időm mindent kipróbálni. Az év legjobb bulijának egyébként egyértelműen a GS Tábort jelölném meg, ahová kb 10 éve le szeretnék jutni, de idén volt rá először lehetőség. Ki nem hagynám jövőre.


- Mi volt a legrosszabb (legkellemetlenebb) 2014-es élményed? (nem játék téren)

Volt az az este amikor a Duduval… Komolyra fordítva a szót, azt hiszem egy kifejezetten kellemes évet tudhatok magam mögött, így hirtelen semmi kirívó nem ugrik be, amit a szó szoros értelmében kellemetlenként éltem volna meg. Jah de. Néhány hónappal ezelőtt beázott a fürdőszobánk, mint utólag kiderült, egy csőtörés következtében. A javítási munkálatok csak hónapokkal később, november közepén kezdődtek el, addigra már folymatosan állt a víz a padlón, így a lakás leghigiénikusabb szobája leginkább a Holt lápra hasonlított. Azóta már nem folyik a víz. A csapon sem. Nem gondoltam, hogy valaha még kell majd lábasban fürdővizet melegítenem.


- Mi volt a legjobb GSO-s élményed 2014-ben?

Egyértelműen az a nap, amikor megjött az az egycsilliárd dollár, amivel az egyik nevén nem nevezett kiadó lefizetett, hogy megírjam azt a bizonyos cikket. Tavaly ilyenkor még csak a szárnyaimat próbálgattam a GSO hasábjain, az elmúlt egy év során azonban egyre több feladat, ezzel együtt felelősség is került az asztalomra. A GSO lett a második otthonom, ahonnan egy darabig még nem szeretnék elköltözni.


- Mi volt a legrosszabb (legkellemetlenebb) GSO-s élményed 2014-ben?

A legfájdalmasabbat nehéz lenne kiválasztani, de számora továbbra is fájó pont, amikor az olvasók prekoncepcióit nem tudjuk megváltoztatni. Persze én új vagyok itt, de gyermeki lelkem még hisz abban, hogy egyszer kulturált kommunikáció folyik majd és nem nézzük hülyének a másikat. Mi is követünk el hibákat a nagy kapkodásban, de ezekre fel lehet hívni a figyelmünket nyomdafestéket tűrő módon is. Ha pedig annyi pénzem lenne, amennyivel állítólag lefizettek az egyes hírekért, most ezt az összefoglalót is diktálnám a titkárnőmnek. Sajnos nem így van.


- Melyik szerinted 2014 legrosszabb játéka, és miért?

Nem a legrosszabb játékot, hanem a számomra legnagyobb csalódást emelném ki: Middle-earth: Shadow of Mordor. 21 órát raktam a játékba, ebből 20 óra 50 percet imádtam. A harcrendszer már a Batman szériában megfogott, az animációkat egyszerűen nem tudtam megunni, minden egyes levágott orkfejnek ugyanazzal a gyermeki ártatlansággal tudtam örülni. A képességek, a rúnák, a Nemesis rendszer mind-mind bejött. Hogy mi volt akkor a baj? Ha a Monolith csak még egy napot rászán erre a csodára, akkor nemhogy az év, az évtized játéka lehetett volna. Ehhez csak 3 tisztességes bossfight, meg egy icipici odafigyelés kellett volna. Gyűlölök azért gyűjteni valamit, mert csak. Ha már megcsinálom a kardozós kihívásokat és így megkovácsolom az epikus pallost, miből tartott volna egy picit más modellt csinálni hozzá? Ha megkeresem az összes Ilthidint, fájt volna valakinek, ha csak egy mondatnyi extrát kapok? Nem éreztem volna teljesen feleslegesnek, hogy belerakjak még 5-6 órát a játékba. Így igen.


- Melyik szerinted 2014 legjobb játéka, és miért?

The Walking Dead Season 2. Néhány hete a barátnőmmel kezdtük el végigtolni a játékot, így esti programként filmezés helyett egy-egy epizódot pörgettünk le. Sokkal kevésbé romantikus, egy-egy döntéshelyzetben pedig éreztem, hogy most érdemes lenne feladni az elveimet, és úgy dönteni, ahogy ő akar, különben ordítás lesz a vége, de sikerült átverekednünk magunkat a zombi-apokalpiszisen. Az utolsó pillanatokra már a lakótársak is bent voltak a szobában, én meg a könnyeimmel küzdöttem. Köszi, Telltale.


-Ha van, akkor ki/kik a kedvenc kommentelő(i)d a GSO-n?

Alapjáraton mindenkit szeretek, de azért vannak kedvenceim. Köszönöm Paydogsnak, hogy helyettünk dolgozik a hardveres és Star Citizenes híreknél és köszönöm mindenki másnak is, aki idén is minket olvasott.

- Mit vársz 2015-től?

Kevesebb munkát, több játékot, 60 fps-t, hosszú nyarat, Deus Ex bejelentést, bort, búzát, békességet.

- Van-e újévi fogadalmad?

1920x1080. Ja ez a poén csak angolul működik. A cigiről már leszoktam, úgyhogy itt az idő, hogy elkezdjek egy kicsit mozogni, különben olyan dagadt leszek, mint a Dudu, azt meg nem szeretném. Fogadom, hogy 2015-ben végigjátszom a The Witcher és a Mass Effect trilógiát (tudom, bitófára velem, hogy eddig kimaradtak, de hát hc raideltem), elfogadóbb leszek a LoL-osokkal szemben és legalább egy tárgyból ötösre vizsgázom.

Ha ezt a sort RG-n kívül még olvassa valaki (én sem olvastam - RG), akkor annak játékokban és szabadidőben gazdag, boldog új évet kívánok!

Hirdetés
Hirdetés
0 mp. múlva automatikusan bezár Tovább az oldalra »

Úgy tűnik, AdBlockert használsz, amivel megakadályozod a reklámok megjelenítését. Amennyiben szeretnéd támogatni a munkánkat, kérjük add hozzá az oldalt a kivételek listájához, vagy támogass minket közvetlenül! További információért kattints!

Ne maradj le a legfontosabb hírekről! Engedélyezd az értesítéseket, cserébe elsőként tudod meg, ha bejelentik a Half-Life 3-at! (Nem spamelünk, becsszó!)