Hirdetés

Ezekkel játszunk augusztusban

|

A nyár utolsó hónapjában sem számíthatunk komolyabb lehülésre, érdemes a ventillátort a fotel mellé készíteni, lesz mivel játszani.

Hirdetés

A játékkiadók és fejlesztőstúdiók munkatársai visszatértek nyaralásukból, hogy elvégezzék az utolsó simításokat munkájuk gyümölcsén és elküldjék azt hitelesítésre vagy sokszorosításra. Nem kevesebb, mint tizennégy játékra lesz érdemes felfigyelni idén augusztusban, némelyiket digitális, míg nagyrészüket dobozos formában szerezhetjük be. Böngésszetek kedvetekre, mivel kilenc játék PC-re is érkezik, mindenki megtalálhatja, ami szívének kedves.

Hitman: Sniper Challenge - augusztus 1. - PC

Azon konzolos játékosok, akik előrendelték a Hitman: Absolutiont, már minden bizonnyal kitapasztalták a leghatékonyabb taktikákat a biztonsági őrök és a fő célpont elintézésére. Ez a lehetőség mától a PC-s előrendelők számára is nyitott, a Square Enix igérete szerint ugyanis a mai naptól válik letölthetővé a Hitman: Sniper Challenge számítógépekre írt verziója. A letöltéshez szükséges kódot ezen a honlapon tudjátok beváltani. Érdemes kipróbálni magatokat, ugyanis a legnagyobb pontszámot elérő játékos virtuális mása bekerülhet egy következő Hitman játékba.

Deadlight - augusztus 1. - Xbox 360

Újabb ígéretes akció-platformer érkezik az Xbox Live Arcade-ra a mai napon a Tequila Works jóvoltából, ez pedig a Deadlight. A történet szerint az 1980-as években bekövetkezett, amitől mindenki félt: eljött a világvége. A játékos egy bizonyos Randall Wayne nevű túlélőt irányít, aki családja nyomába ered Seattle romos utcáin. A kissé a Shadow Complex nevű megasikerre hajazó játékban amellett, hogy válogatott fegyverekkel küldhetjük a túlvilágra a velünk szembeszegülőket, kihívásokkal teli feladványokat is meg kell oldanunk. 1200 pontért tölthető le, kizárólag az XBLA-ról.

 

Death Rally - augusztus 3. - PC

A Remedy tavaly márciusban visszanyúlt a gyökerekhez és kiadta nagysikerű, hírnevüket megalapozó játékuk felújított verzióját az Apple eszközeire, valamivel később pedig Androidra. A siker akkora lett, hogy úgy döntöttek, nem állnak meg itt, így augusztus harmadikán a PC-vel rendelkező játékosok is szétlőhetnek mindent és mindenkit, amit nem szégyellnek. A felújított változat 9.99 euróért lesz letölthető, természetesen a Steam rendszeréből. (Alább a mobilos verzió trailere látható, de tulajdonképpen ugyanerre számíthatnak a PC-sek is).

 

Legends of Pegasus - augusztus 10. - PC

A Kalypso Media és a Novacore Studios együttműködésének köszönhetően hozzávetőlegesen egy hét múlva felkerül a Steam kínálatába és a boltok polcaira a Legends of Pegasus névre hallgató űrstratégia, mely negyven óránál nem rövidebb egyjátékos kampányt, rengeteg fejlesztési, diplomáciai lehetőséget és persze komoly, akár nyolc fős online többjátékos csatákat ígér. A 4X stratégiák rajongóinak kötelező, a többieknek erősen ajánlott.

Sleeping Dogs - augusztus 17. - PC, Xbox 360, PlayStation 3

A True Crime széria harmadik részéből kifejlődött Sleeping Dogs is rajta van a “Játékok, amikért habzó szájjal megyünk a játékboltba megjelenés napján” listánkon. Eme kitüntetést nem feltétlenül a mérhetetlen mennyiségű vér miatt érdemelte ki, inkább a játékmenet összessége az, ami miatt tűkön ülve várjuk. Elvégre nem mindennapos, hogy betekintést nyerhetünk a hong kongi alvilág működésébe, annak kegyetlenségébe. Érdekesség, hogy Hong Kongban egy különleges kiadás is forgalomba kerül Hong Kong Special Edition néven, ami az összes előrendelői DLC-t tartalmazza, és mindössze 50 dollárba kerül.

Counter-Strike: Global Offensive - augusztus 21. - PC, Mac, Xbox 360, PlayStation 3

A nagy múltra visszatekintő Counter-Strike széria legújabb részét szintén kíváncsian várjuk, hiszen így vagy úgy, de meghatározó epizód lesz. Amellett, hogy a régi pályák felújított verzióin vethetjük be taktikáinkat, vadonat új pályákat is kapunk, de az igazi érdekesség, hogy ez lesz az első CS, ami PC és Mac mellett konzolokra is megjelenik. Akinek ez is kevés lenne és netalántán PlayStation 3-mal rendelkezik, az a Move kontrollert használva is megpróbálhatja irtani felebarátait, sőt, a PC-seknél jól bevált egér-billentyűzet kombóval is próbálkozhat.

Darksiders II - augusztus 21. - PC, Xbox 360, PlayStation 3

A sikeres Darksiders folytatása még több izgalmat ígér. Míg az első részben az Apokalipszis négy lovasa közül Háborút irányíthattuk, úgy ezúttal a Halál bőrébe kell bújnunk. Miután Háborút kikiáltották bűnösnek, Halál feldühödik, és a tiltás ellenére magánmisszióba kezd, hogy bizonyítékot találjon testvére ártatlanságára. A Darksiders II ugyanabban az idősíkban játszódik, mint elődje, a bejárható terület viszont közel kétszeresére nő. Valamilyen formában a másik két lovassal, Viszállyal és Éhínséggel is találkozhatunk.

Transformers: Fall of Cybertron - augusztus 21. - PC, Xbox 360, PlayStation 3 

Számos Transformers játékkal találkozhattunk már, némelyiket szerettük, másokat egy mozdulattal passzoltunk tovább. A War for Cybertron közvetlen folytatásában természetesen mi más lehetne a cél, mint az Autobotoknak segíteni, hogy visszaverjék a gonosz Álcák támadását és megvédjék szülőbolygójukat, a Cybertront. Ezúttal a dolgok sötétebb oldalát ismerhetjük meg, a fejlesztők nem folytatásként, hanem utódként gondolnak rá. Meglátjuk, mi sül ki belőle.

Dark Souls Prepare to Die Edition - augusztus 24. - PC

Sokunk retinájába keményen beleégett a piros “YOU DIED” felirat, amihez elegendő volt fél órát játszani a Dark Souls-szal. Én egyedül játszottam, de az első nagyobb boss-t is csak komoly nehézségek árán tudtam megsebezni. Nem gyerekjáték, de tényleg. Állítólag kettesben nagyobb móka, így aki megvásárolja a játék Prepare to Die kiadását, a kezdeti nehézségek ellenére semmiképp ne adja fel, próbálja meg egy pajtásával legyűrni a gonoszokat, nem mindennapi élményben lehet része. Érdemes kipárnázni a monitor környékét, nehogy egy egér vagy egy billentyűzet felé repüljön egy óvatlan pillanatban.

Guild Wars 2 - augusztus 28. - PC

Rengeteg MMO vérzett el az utóbbi időben, a WoW egyeduralmát szinte lehetetlen megdönteni. A jobbak ingyenesen játszhatóként végzik, míg a kevésbé népszerűekre előbb-utóbb a szerverleállítás, rosszabb esetben a fejlesztőcsapat elbocsájtása vár. Van azonban a műfajban egy kihívó, melynek előző része is hatalmas sikerként tartható számon, ez pedig a Guild Wars 2. Rengeteg módon egyedi, mind közül a legvonzóbb valószínűleg az előfizetés hanyagolása lehet. Elegendő ugyanis egyszer megvásárolni a játékot, ezután viszont semmilyen díjat nem vagyunk kötelesek befizetni, addig játszunk, ameddig kedvünk tartja.

Journey Collector's Edition - augusztus 28. - PlayStation 3 

A thatgamecompany és a Sony háromjátékos megegyezése beteljesült, a Flow és a Flower után a Journey is megjelent PlayStation 3-ra. Ez utóbbi olyan egyedi játékélményt nyújtott, amit valószínűleg soha nem fogunk elfelejteni, főleg akkor, ha mással is találkoztunk a világban. A kooperáció megkönnyítette a feladatok megoldását, a játékosok viszont semmilyen módon nem tudtak egymással kommunikálni, ami próbára tette egyes képességeinket. A Journey Collector’s Edition kiadás tartalmazza mindhárom említett játékot, de a vásárlók egyéb extrákkal (fejlesztői naplók, mini-játékok, koncepciórajzok, egy hónap PS Plus előfizetés) is gazdagodhatnak. Tekintve, hogy mindössze 29.99 dollárba fog kerülni, mindenképp érdemes beszerezni, még ha külföldről is kell rendelnünk. (Európai megjelenési dátumot egyelőre nem tudunk, a fenti dátum Észak-Amerikára érvényes).

 

Rock Band Blitz - augusztus 29. - Xbox 360, PlayStation 3

Rendhagyó epizódot kap a Rock Band széria, mely természetesen nem rugaszkodik el teljes mértékben az elődöktől. A letölthető formában megjelenő Rock Band Blitz szintén a zenére épül, különleges kontrollerek helyett viszont elegendő a hagyományos karokat használni. A játékban egy úgymond “utcán” haladunk végig, ahol a különböző sávokban kell a megfelelő ütemre nyomkodni a megfelelő gombokat. Minden sáv egy hangszernek feleltethető meg, mi dönthetjük el, hogy a dob, a gitár, a basszusgitár, a zongora vagy netán az ének sávjában kívánunk haladni. Fontos újítás, hogy nincsenek nehézségi szintek, ellenben a játékban lévő 25 számot a Rock Band 3-ban is használhatjuk, illetve bármit, amit a Rock Band Music Store-ból szereztünk be, szintén végigtolhatunk. A számok listája elég baráti, érdemes rá egy pillantást vetni.

Joe Danger: The Movie - augusztus 29. - Xbox 360

A nagysikerű árkád játék folytatásában kedvenc kaszkadőrünk tér vissza, hogy módszeresen összetörje minden végtagját, ahogy az illik. Joe ezúttal Hollywoodba utazik, hogy részt vegyen minden idők legjobb akciófilmjében. Lesz itt lavina elől menekülés, vízisíelés, ejtőernyőzés, dinoszaurusz általi kergetés, meg minden, amit valaha láthattunk. A többjátékos mód sem maradhat ki, egyszerre akár négy pajtásunkkal karöltve is zúzhatunk. A gamescomon a PC-s verzió is játszható volt, de hogy annak mi lesz a sorsa, az a jövő kérdése.

 

Madden NFL 13 - augusztus 31. - Xbox 360, PlayStation 3, Wii, Vita

Augusztus ötödikén kezdődik az idei NFL előszezon, amikor is a Cardinals és a Saints csap össze. Akkor még nem, szeptember ötödikétől viszont mi magunk is győzelemre vihetjük kedvenc csapatunkat a Madden NFL széria idén aktuális epizódjában. A készítők igérete szerint ez lesz a legfejlettebb epizód, amit valaha láthattunk, gyökeres változásokat eszközölnek az irányításban és a játékmechanikában. Szintén érdekes lesz a Kinect szenzor megjelenése, amit egyelőre kérdéses, hogy hogyan fognak beépíteni a játékmenetbe.

Hirdetés
Hirdetés
0 mp. múlva automatikusan bezár Tovább az oldalra »

Úgy tűnik, AdBlockert használsz, amivel megakadályozod a reklámok megjelenítését. Amennyiben szeretnéd támogatni a munkánkat, kérjük add hozzá az oldalt a kivételek listájához, vagy támogass minket közvetlenül! További információért kattints!

Ne maradj le a legfontosabb hírekről! Engedélyezd az értesítéseket, cserébe elsőként tudod meg, ha bejelentik a Half-Life 3-at! (Nem spamelünk, becsszó!)