Hirdetés

Final Fantasy XV - akkor most mi a helyzet a megjelenéssel?

|

A Final Fantasy XV megjelenési dátuma körül továbbra is rengeteg a kérdés, de a PAX Prime-on egy picit közelebb jutottunk a megoldáshoz.

Hirdetés

A Square Enix tologatja már maga előtt egy ideje a Final Fantasy XV-öt, amiből egyelőre pár nagyon figyelemfelkeltő traieleren kívül sajnos nem túl sokat láttunk. A fejlesztők az elmúlt hónapok videojátékos expóin sem voltak túl bőbeszédűek, de a Pax Prime-on végre megtört a csend.

A játék rendezője, Hajime Tabata egy interjúban megerősítette, hogy a Final Fantasy XV megjelenés 2016-ban esedékes, konkrétumokat azonban egyelőre nem árult el. Annyit azért hozzátett, hogy a Square Enix készül egy különleges eseménnyel márciusra, itt leplezik majd le a pontos megjelenési dátumot. Nem sok, de ez is valami.

A rendező mesélt egy kicsit a fejlesztőcsapat munkájáról és arról is, hogy hogyan áll épp a projekt. Előadásában elsősorban a mesterséges intelligenciát, a kamerakezelést, a szörnyeket, a harcrendszert és a kezelőfelületet említette, amelyek mindegyike valahol 30 és 80%-os állapot közt létezik éppen. Megtudtuk azt is, hogy a trailerben is látott kocsit nemcsak vezethetjük, hanem utasként is részt vehetünk a felfedezésben, amikor semmire nem kell figyelnünk, csak gyönyörködnünk a tájban. Azért érdemes vigyázni, mert ha elfogy a benzin, akkor el kell tolnunk a verdát a következő kútig.

Hirdetés
Hirdetés
0 mp. múlva automatikusan bezár Tovább az oldalra »

Úgy tűnik, AdBlockert használsz, amivel megakadályozod a reklámok megjelenítését. Amennyiben szeretnéd támogatni a munkánkat, kérjük add hozzá az oldalt a kivételek listájához, vagy támogass minket közvetlenül! További információért kattints!

Ne maradj le a legfontosabb hírekről! Engedélyezd az értesítéseket, cserébe elsőként tudod meg, ha bejelentik a Half-Life 3-at! (Nem spamelünk, becsszó!)