Hirdetés

Ilyen volt az augusztusi GameNight

|

Az augusztusi GameNighton a Blizzard játékai kapták a főszerepet, legyen szó a legújabb slágerjátékaikról vagy akár a legrégebbi klasszikusokról.

Hirdetés

A Blizzard a játékvilág egyik legsikeresebb stúdiója. Szinte minden játékuk hatalmas klasszikusnak számít, aktuális kínálatuk pedig milliókat láncol számítógépekhez, konzolokhoz és mobileszközökhöz. Ebből a széles választékból szerettünk volna bemutatni fejezeteket a legutóbbi GameNighton, a fenti videóból pedig meg is tudhatjátok, hogy sikerült a dolog.

Az este slágere egyértelműen az Overwatch volt, hiszen a BarCraft 2 PC-s szobájában még a verseny után is órákig ment a játék (amibe nyilván mi is beszálltunk, nem tudtuk megállni). Persze ez nem azt jelenti, hogy másnak nem jutott hely, hiszen a StarCraft 2 verseny során kiderült, hogy a stratégiai játékot itthon továbbra is egy lelkes közösség tartja életben.

Azok sem maradtak szórakozás nélkül, akik nosztalgiára vágytak, hiszen a Regamexnek hála a retro sarokban kipróbálható volt néhány igazi klasszikus, mint pl. az első Diablo, a Blackthorne vagy a Warcraft 2.

Természetesen továbbra is buzdítunk Titeket, hogy gyertek el legközelebb is, illetve a GameNight facebook oldalát is érdemes követni, hogy le ne maradjatok a fontos bejelentésekről. 

Hirdetés
Hirdetés
0 mp. múlva automatikusan bezár Tovább az oldalra »

Úgy tűnik, AdBlockert használsz, amivel megakadályozod a reklámok megjelenítését. Amennyiben szeretnéd támogatni a munkánkat, kérjük add hozzá az oldalt a kivételek listájához, vagy támogass minket közvetlenül! További információért kattints!

Ne maradj le a legfontosabb hírekről! Engedélyezd az értesítéseket, cserébe elsőként tudod meg, ha bejelentik a Half-Life 3-at! (Nem spamelünk, becsszó!)