Hirdetés

Tudjuk, hol töltöd a ma estéd

|

Vagy legalábbis nagyon szeretnénk, ha velünk tartanál a sorban 35. GameNighton, ahol versenyek, programok, ajándékok és összességében is remek hangulat vár.

Hirdetés

Ma este megint eljön a hónap azon napja, amikor a hazai gamerek egy jelentős része kimozdul kényelmes fészkéből, megsimogatja alvó PC-jét vagy konzolját, és barátaival vagy akár egyedül megindul a Barcraft 2 esport bár irányába, hogy ott 16:00-tól egészen 22:00-ig versenyeken vehessen részt. Talán még reménykedik is egy picit, hogy a végén boldogan, egy ajándékcsomaggal gazdagabban térhet haza, de nem az ajándék, hanem az élmény a lényeg.

Az elmúlt két hétben ismertettük veletek a júliusi GameNight programjait, de mindig jó, ha az ember egy helyen lát mindent. Ezek várnak rátok ez alkalommal:

Versenyek

A PC-s játékosok Counter-Strike: Global Offensive-ben 1v1-ezhetnek, Call of Duty 2-ben 2v2-zhetnek vagy 4 fős Deathmatch-et játszhatnak (ez majd a jelentkezők függvényében dől el), esetleg League of Legendsben 3v3-azhatnak. Talán egyszer majd eljutunk a 6v6-os Overwatch-ig is, higgyétek el, dolgozunk rajta, de ezt még halogatjuk egy kicsit. 

Ezalatt a konzolosok a FIFA 16-tal, a Rocket League-gel vagy a Mortal Kombat XL-lel tehetnek próbát. 

Lesz még egy különleges, exkluzív versenyünk is, kizárólag azok számára, akik megvásárolták vagy a helyszínen megvásárolják a GameStar magazin legfrissebb számát. Akiknek már megvan, bizonyára sokat gyakoroltak Speedrunnersben, akiknek meg nincs, nem csak ezt a játékot szerezhetik meg, de mellé a Divekicket és a No Time To Explain Remasteredöt is. Az, hogy még egy remek újság is jár mindezek mellé, már csak matyóhímzés a selymes terítőn. A győztes egy kb. 40 ezer forint értékű Gigabyte alaplappal térhet haza, de mint látjátok, egyáltalán nem távozik üres kézzel az sem, aki nem győz.

Persze a PC-n játszók nincsenek kizárva a konzolos versenyekből, és a konzolosok sem a PC-sekből, úgyhogy akár billentyűzethez, akár kontrollerhez szoktatok, bátran nevezzetek mindenre, ami megtetszik.

Más programok

A hangulatot újra Guitar Hero Live szolgáltatja. Ragadjatok műanyag gitárt, zúzzatok kedvenc dalaitokra a többiek nagy örömére. Ha nem megy, segítünk, megtanítunk pengetni a pengetőt, tépni a... gombokat, szóval értitek - játszani.

Emellett a rendezvény teljes időtartama alatt (amíg le nem merül, de akkor felrakjuk tölteni, és aztán mehet megint) kipróbálható lesz a HTC Vive virtuális valóság eszköz. Ehhez sem kell semmiféle előképzettség, gyertek és próbáljátok ki, ennyi az egész. Mindent elmagyarázunk kellően, hogy se ti, se a környezetetekben lévők ne sérüljenek meg.

Várunk mindenkit szeretettel!

GameNight július

Időpont: 2016. július 29. 16:00-tól

Helyszín: Barcraft 2 esport bár, 1065 Budapest, Bajcsy-Zsilinszky út 59.

Facebook esemény: GameNight július

Facebook oldal: GameNight

További részletek: GameNight.hu

Hirdetés
Hirdetés
0 mp. múlva automatikusan bezár Tovább az oldalra »

Úgy tűnik, AdBlockert használsz, amivel megakadályozod a reklámok megjelenítését. Amennyiben szeretnéd támogatni a munkánkat, kérjük add hozzá az oldalt a kivételek listájához, vagy támogass minket közvetlenül! További információért kattints!

Ne maradj le a legfontosabb hírekről! Engedélyezd az értesítéseket, cserébe elsőként tudod meg, ha bejelentik a Half-Life 3-at! (Nem spamelünk, becsszó!)