Hirdetés

Hatoful Boyfriend - hamarosan a Steamen randizhatsz a galambokkal

|

Már épp kezdtük azt hinni, hogy véget ér az agymenés, akkor Steamre költözik ez a csoda és azonnal könnyeket csal a sokat látott szemünkbe.

Hirdetés

Kezdjük az elején. A történet szerint a gyilkos H5N1 vírus szedi áldozatait, az emberiség pedig kifejleszt egy ellenanyagot, amivel megpróbálják elpusztítani az összes madarat és így az általuk terjesztett madárinfluenzát is. A dolog rosszul sül el, és döglött fecskék helyett intelligens madarak születnek,  harcba szállnak a megmaradt emberiséggel és idővel átveszik a föld irányítását. A megmaradt emberiség barlangokban bujkál, minket azonban meghívnak a világ egyik legrangosabb galamb-gimnáziumába, hogy itt folytassuk tanulmányainkat.

Valahol itt veszi fel fonalat játékunk, a Hatoful Boyfriend, amely pontosan 3 hét múlva már Steamen is elérhető lesz. Az emberiség egyik utolsó női tagjaként intelligens galambokkal kell ismerkednünk, ez ugyanis egy randizós játék, amelyet mindössze 8 dollárért szerezhetünk be. Hát persze, hogy japánból indult.

Egyetlen nőként természetesen felkeltjük a pimasz ficsúrok figyelmét, akik csak úgy teszik a szépet, csiripelnek és miegymás, nekünk pedig minél jobban ki kell ismernünk a jelöltek személyiségét, hiszen életünk párját fogjuk kiválasztani hamarosan. 1080p-s galambok, elképesztő dialógusok és egy könnyfakasztóan romantikus történet Moa Hato tolmácsolásában. Pedig már azt hittük, hogy augusztusban egy jó játék sem jelenik meg.

Ti mit szóltok, előrendeltétek már?

Hirdetés
Hirdetés
0 mp. múlva automatikusan bezár Tovább az oldalra »

Úgy tűnik, AdBlockert használsz, amivel megakadályozod a reklámok megjelenítését. Amennyiben szeretnéd támogatni a munkánkat, kérjük add hozzá az oldalt a kivételek listájához, vagy támogass minket közvetlenül! További információért kattints!

Ne maradj le a legfontosabb hírekről! Engedélyezd az értesítéseket, cserébe elsőként tudod meg, ha bejelentik a Half-Life 3-at! (Nem spamelünk, becsszó!)