Hirdetés

Hamarosan bezár a BioWare fóruma

|

A BioWare úgy látja, nincs értelme hivatalos fórumot fenntartani, ezért pár héten belül leállítja sajátját.

Hirdetés

Az utóbbi néhány évben nagyon megváltozott az, ahogy az interneten kommunikálunk, ez pedig a játékfejlesztő cégekre is vonatkozik. Egy jó tíz évvel ezelőtt a fejlesztők és a rajongók elsősorban fórumokon tudtak közvetlen kapcsolatba lépni egymással, viszont újabban a különféle közösségi média felületeken már meglehet tenni ugyanezt, ráadásul tartalommal is gazdagon lehet köríteni.

Ezért is lehet az, hogy a Mass Effect és Dragon Age játékokért felelős BioWare nemrég bejelentette, hogy az oldalukon található hivatalos fórum nemsokára végleg bezár. A srácok egy blogbejegyzésben azzal magyarázták a döntést, hogy a közösségi média felemelkedése miatt a fejlesztőik már egyre kevesebb időt töltöttek a fórumon, ami nem volt igazságos a hűséges rajongókkal szemben:

"Manapság már annyi más oldalt látogatunk, hogy a fórumra egyre kevesebbszer nézünk fel, ez pedig nem fair veletek szemben. Ennek következében nehéz szívvel jelentjük be, hogy augusztus 26-án bezárjuk a nyilvános fórumunkat."

Ez azt jelenti, hogy augusztus 26. után már nem lehet hozzászólni a témákhoz, viszont október 26-ig még fennmarad az oldal, hogy a látogatók le tudják menteni, amire esetleg később szükségük lehet. A bejegyzésben azt is elárulták, hogy a bezárás csak a nyilvános fórumtémákra vonatkozik, a privát boardokat még fenntartják bétatesztek és egyéb speciális projektek esetére.

Ti látogattátok rendszeresen a BioWare fórumát?

Hirdetés
Hirdetés
0 mp. múlva automatikusan bezár Tovább az oldalra »

Úgy tűnik, AdBlockert használsz, amivel megakadályozod a reklámok megjelenítését. Amennyiben szeretnéd támogatni a munkánkat, kérjük add hozzá az oldalt a kivételek listájához, vagy támogass minket közvetlenül! További információért kattints!

Ne maradj le a legfontosabb hírekről! Engedélyezd az értesítéseket, cserébe elsőként tudod meg, ha bejelentik a Half-Life 3-at! (Nem spamelünk, becsszó!)