Hirdetés

Frostpunk - íme a This War of Mine készítőinek új játéka

|

A 11 Bit Studios neve a This War of Mine és az Anomaly játékok miatt csenghet ismerősen, azonban máris bejelentették következő sikervárományos címüket, a Frostpunkot, amelyben ezúttal is a túlélésé a főszerep, de egészen más körülmények között, mint eddig.

Hirdetés

A This War of Mine olyan szemszögből mutatta be a háborút, amilyenből még nem néztük, a The Little Ones című konzolos változatban pedig már gyermekek jólétéről is gondoskodnunk kellett. A 11 Bit Studios következő játéka az egyre népszerűbb túlélősdit is úgy szeretné bemutatni, ahogy még garantáltan nem tapasztaltuk.  

A Frostpunk zord és fagyos steampunk világában a túlélés a mindennapok részévé vált. A társadalom megszűnt létezni a szó klasszikus értelmében és megváltozott a túlélés érdekében.

Az emberek csakis a gőzhajtású technológiáknak köszönhetően képesek átvészelni a kibírhatatlan hideget, azonban a játékmenet több lesz annál, minthogy életben kell maradnunk: a morális dilemmák sokkal fajsúlyosabbak lesznek a túlélés viszontagságainál. Tehát egy igencsak érdekes koncepció van készülőben, amelyről a fejlesztők egyelőre nem árultak el több információt, viszont ígéretük szerint "hamarosan" fognak. 

A Frostpunk valamikor 2017-ben jelenhet meg, kizárólag PC-re. Hogy tetszik első hallásra?

Hirdetés
Hirdetés
0 mp. múlva automatikusan bezár Tovább az oldalra »

Úgy tűnik, AdBlockert használsz, amivel megakadályozod a reklámok megjelenítését. Amennyiben szeretnéd támogatni a munkánkat, kérjük add hozzá az oldalt a kivételek listájához, vagy támogass minket közvetlenül! További információért kattints!

Ne maradj le a legfontosabb hírekről! Engedélyezd az értesítéseket, cserébe elsőként tudod meg, ha bejelentik a Half-Life 3-at! (Nem spamelünk, becsszó!)