Hirdetés

Overwatch - ezek a Blizzard hosszútávú tervei

|

Jeff Kaplan, a játék rendezője egy kisebb regény formájában válaszolt a rajongók kérdéseire.

Hirdetés

Az Overwatch egyre nagyobb népszerűségnek örvend, a Blizzard lövöldéje immár több mint 10 millió játékost számlál. Ennyi embert persze nem könnyű hosszútávon lenyűgözni, de a Blizzardnak már konkrét tervei vannak, amelyekről a játék rendezője a hivatalos fórumon mesélt.

Esport

A fejlesztői gárda jelenleg teljes egészében a kompetitív játékmódra fókuszál, hogy a játékosok mihamarabb belevághassanak. Számtalanszor átdolgozták már a rendszert, hogy a lehető legtökéletesebb formátumot alkossák meg, azonban a megjelenés után is finomítanak majd rajta.

Ezzel együtt a spectator rendszer finomhangolásán is dolgoznak, ami szintén jót tesz majd a versenyeknek, illetve szeretnék egy kicsit rendbe tenni a Play of the Game algoritmusát is. A tervek szerint a játékosok rögtön ki is menthetjük majd ezeket a klipeket, ez azonban még nagyon a jövő zenéje.

Újdonságok

Kaplan elmondta, hogy néhány új karakter fejlesztése már a végső fázisban jár, de sok olyan is akad, amelyek valószínűleg soha nem hagyják majd el a tervezőasztalt. Hasonló a pályák helyzete is: egy új mapon már a művészeti csapat dolgozik, ha ők végeznek vele, már csak egy alapos playtest van hátra. Emellett egy "nagyon egyedi" pályával is készülnek.

Kaplan hangsúlyozta, hogy a hősök és a pályák mind ingyenes frissítés formájában érkeznek majd.

Új játékmódok

A Brawl a jelek szerint nagyon bejön az embereknek, és természetesen már rengeteg újat kitaláltak, amelyekkel találkozunk majd a jövőben. E mellett mindenképp szeretnék, ha a játékosok teljesen testre is szabhatnák a saját játékaikat, így az is elképzelhető, hogy hamarosan bekerül majd egy szerver-választó, ahol a különböző meccsek közül válogathatunk.

De nemcsak a játékmódok, hanem a karakterek testreszabásán is dolgoznak: reményeik szerint a jövőben egy karakterhez több különböző spray-t és voice line-t is hozzárendelhetünk majd, azonban egyelőre ezek sem a prioritási lista élén vannak.

Technikai fejlődés

A tickrate miatt sokat zaklatják a Blizzardot, és ezen szeretnének is változtatni. A Custom Game-ek esetén már be is vezették a 60-as frissítési rátát, ez azonban elég bugosan működött. Remélhetőleg sikerül majd folyamatosan finomítani a dolgon, hogy mindenki elégedett legyen.

Ezek mellett természetesen folyamatosan javítgatják a bugokat és dolgoznak egy anti-cheat rendszeren is, ami végleg elveszi majd a csalók kedvét.

Hirdetés
Hirdetés
0 mp. múlva automatikusan bezár Tovább az oldalra »

Úgy tűnik, AdBlockert használsz, amivel megakadályozod a reklámok megjelenítését. Amennyiben szeretnéd támogatni a munkánkat, kérjük add hozzá az oldalt a kivételek listájához, vagy támogass minket közvetlenül! További információért kattints!

Ne maradj le a legfontosabb hírekről! Engedélyezd az értesítéseket, cserébe elsőként tudod meg, ha bejelentik a Half-Life 3-at! (Nem spamelünk, becsszó!)