Hirdetés

Mafia III - egyszerre lesz nehéz és szórakoztató

|

A Mafia III bőven tartogat majd kihívást a játékosok számára, de a fejlesztők nem akarták fölöslegesen túlbonyolítani a dolgot, ezért néha kapunk majd egy kis segítséget.

Hirdetés

A Mafia III bejelentése óta nem sok mindent tudtunk meg a játékkal kapcsolatban, de Haden Blackman, a játék kreatív rendezője nemrég adott egy interjút, amiből megtudtunk egyet s mást a játékmenetről.

Különösen a konzolos játékosok örülhetnek majd annak, hogy az autós üldözések közbeni lövöldözéshez kapunk egy kis automatikus rásegítést. Ez főleg a nem túl gyakorlott játékosoknak jöhet majd jól, hiszen nem túl könnyű egyszerre az úton tartani a kocsit és még célozni is mellé az analóggal. A készítők szerint a vezetésben is bőven lesz kihívás, nem akarták túlbonyolítani az egészet azzal, hogy még célozni is teljesen nekünk kelljen.

Blackman azt is elmondta, hogy szerinte fontos, hogy egy játék mindig kihívások elé állítsa a játékost, legyen az akár képességbeli, akár döntéshelyzet. Olyanra szeretnék megalkotni a játékot, hogy ezt a kettőt ötvözik, vagyis gyakorta kerülünk majd szorult helyzetbe, ahol választhatunk a potenciális megoldások közül.

Hirdetés
Hirdetés
0 mp. múlva automatikusan bezár Tovább az oldalra »

Úgy tűnik, AdBlockert használsz, amivel megakadályozod a reklámok megjelenítését. Amennyiben szeretnéd támogatni a munkánkat, kérjük add hozzá az oldalt a kivételek listájához, vagy támogass minket közvetlenül! További információért kattints!

Ne maradj le a legfontosabb hírekről! Engedélyezd az értesítéseket, cserébe elsőként tudod meg, ha bejelentik a Half-Life 3-at! (Nem spamelünk, becsszó!)