Hirdetés

Alien: Covenant - kiderült az új szörny neve

|

Nemrég nyilatkozott az Alien: Covenantról a főszereplő Michael Fassbender, aki véletlen azt is elárulta, hogyan hívják majd az újabb előzményben látható szörnyet.

Hirdetés

Sokan várják még mindig Neill Blomkamp Alien-folytatását, de ez előtt a Ridley Scott rendezésében készülő három előzményfilm következik, élen az Alien: Covenanttal. Erről a jövő nyári megjelenés ellenére még nem sok mindent tudunk, egy fontos részlet viszont kiderült, bár nem egészen szándékosan.

A film egyik főszereplője, Michael Fassbender adott interjút a folytatással kapcsolatban a BBC rádióműsorában, ahol véletlenül elhintette az Alien: Covenantban látható szörny nevét. Ezúttal ugyanis még nem a későbbi részekből ismert Xenomorph, de a gyanúsan hasonló nevű Neomoprh kísérti majd az emberi szereplőket. Az AvPGalayx  értesülései szerint Ridley Scott sztorijának folytatásában a Neomorphok a bolygó élővilágából alakulnak ki a fekete gyorsítófolyadék hatására és a régi filmek szörnyeihez hasonlóan a Covenant legénysége közül is többeket megfertőznek majd, később pedig a gazdatestből elég erőszakosan bújnak elő. Több részletet egyelőre ugyan nem tudunk, de még korábban megleshettük a szörny készítésének alábbi részletét.

Ti várjátok már a Prometheus folytatását?

Hirdetés
Hirdetés
0 mp. múlva automatikusan bezár Tovább az oldalra »

Úgy tűnik, AdBlockert használsz, amivel megakadályozod a reklámok megjelenítését. Amennyiben szeretnéd támogatni a munkánkat, kérjük add hozzá az oldalt a kivételek listájához, vagy támogass minket közvetlenül! További információért kattints!

Ne maradj le a legfontosabb hírekről! Engedélyezd az értesítéseket, cserébe elsőként tudod meg, ha bejelentik a Half-Life 3-at! (Nem spamelünk, becsszó!)