Hirdetés

Egyre biztosabb, hogy a Microsoft is beszáll a VR-háborúba

|

Több forrás szerint a cég már jó ideje dolgozik egy VR eszközön, de mikor jelentik be?

Hirdetés

Egyelőre sajnos nem egy hivatalos bejelentés alapján, de több, a projekten dolgozó forrás szerint is a Microsoft is beszáll a virtuális valóság játékokban való alkalmazásával kapcsolatos versenybe. Saját eszközük természetesen az Xbox One-hoz csatlakozik majd, és már jövőre gyártani kezdhetik.

A fejlesztésért állítólag az a csapat felelős, akik korábban a Microsoft Surface-en dolgoztak. Sőt, már prototípusokat is kiküldtek több fejlesztőknek, akik már játékokon dolgoznak az egyelőre név nélkül futó VR-headsetre. Legtöbben a 2015-ös E3-ra várják, hogy a Microsoft leleplezze a nyáron megjelenő Oculus Rift és a Project Morpheus riválisát.

A bejelentés után viszont nem szeretnék sokat váratni a közönséget, a pletykák szerint ugyanis még a bejelentés évében tömeggyártásra is kerülne a fejünkre rögzíthető kijelző. A most felröppent hírek nem feltétlenül számítanak nagy meglepetésként, miután Phil Spencer a GDC-n már utalt arra, hogy foglalkoznak a VR-technológiával.

 

Viszont jó eséllyel mivel utolsóként szállnak be a piacra, érdemes lesz valami plusz funkciót az eszközbe préselni. Ebben segíthet a szemkövetésben jártas FOVE, akik együttműködnek a Microsofttal. Végezetül érdekes felvetés, hogy mi lesz így a Kinecthez kapcsolódó Google Glass-másolattal, ami Fortaleza kódnévvel futott a cégnél.

Mit szóltok, szerintetek melyik VR-eszköz lesz a legsikeresebb?

Hirdetés
Hirdetés
0 mp. múlva automatikusan bezár Tovább az oldalra »

Úgy tűnik, AdBlockert használsz, amivel megakadályozod a reklámok megjelenítését. Amennyiben szeretnéd támogatni a munkánkat, kérjük add hozzá az oldalt a kivételek listájához, vagy támogass minket közvetlenül! További információért kattints!

Ne maradj le a legfontosabb hírekről! Engedélyezd az értesítéseket, cserébe elsőként tudod meg, ha bejelentik a Half-Life 3-at! (Nem spamelünk, becsszó!)