Hirdetés

A mobiljáték, ami napi 4 millió dollárt termel, pedig valószínűleg nem is hallottál róla

|

A japán Mixi csapata igazi aranybányára talált, a Monster Strike névre hallgató játékuk ugyanis eszméletlen mennyiségű pénzt hoz nekik annak ellenére, hogy egyelőre csak Japánban lett igazán népszerű.

Hirdetés

Azt eddig is tudtuk, hogy Japánban hatalmas hagyománya van a kézikonzoloknak, így nem meglepő, hogy a különböző mobilos játékok is komoly közönségre számíthatnak a szigetországban. Arra az elképesztő pénzügyi sikerre egyáltalán nem számítottunk, amit a Monster Strike nevű játék ért el.

A Mixi játéka tulajdonképpen egy Pokémon-szerű rendszerre alapoz, amiben különböző szörnyeket gyűjtünk be és szintezünk fel, majd viszünk harcba. A harcrendszert persze rengeteg újdonsággal alakították át, és még egy négyfős kooperatív módot is bedobtak, hogy a barátaink is visszarángassanak, ha egyszer sikerülne abbahagynunk a Moster Strike-ot, és meg is lett a siker receptje. A cég legutóbbi pénzügyi kimutatásából kiderült ugyanis, hogy április 1-je és június 30-a között 387 millió dollár bevételük volt, ami átlagosan napi 4,2 millió dollárt jelent.

A Mixi persze addig üti a vasat, amíg meleg, így egy nagyszabású marketing-kampányra készülnek Amerikában is, ahol már szintén letölthető a free-to-play modellel is rendkívüli sikereket elérő Monster Strike. Korábban megpróbáltak egyébként Kínában is terjeszkedni a játékkal, ám az ottani közönségnek nem jött be igazán, így az országból hamarosan ki is vonul a fejlesztőcsapat. A hazai sikerekre egy anime készítésével és egy 3DS-es játék kiadásával próbálnak építeni, ám ezeknek a nyugati megjelenéséről egyelőre nincs hír. Elnézve, hogy nem a Mixi az egyetlen, hasonlóan sikeres mobilos kiadó Japánban, érthető, miért igyekszik a Nintendo is betörni az iOS-es és androidos piacra.

Hirdetés
Hirdetés
0 mp. múlva automatikusan bezár Tovább az oldalra »

Úgy tűnik, AdBlockert használsz, amivel megakadályozod a reklámok megjelenítését. Amennyiben szeretnéd támogatni a munkánkat, kérjük add hozzá az oldalt a kivételek listájához, vagy támogass minket közvetlenül! További információért kattints!

Ne maradj le a legfontosabb hírekről! Engedélyezd az értesítéseket, cserébe elsőként tudod meg, ha bejelentik a Half-Life 3-at! (Nem spamelünk, becsszó!)