Hirdetés

Öt Nintendo játék érkezik mobilra 2017-ig

|

A Nintendo ismertette a mobilpiaci terveit, öt játékkal számolnak 2017-ig, mindegyik a DeNA-val kötött partnerprogram szülöttje lesz.

Hirdetés

A Nintendo a nyilvánosság elé tárta azokat az elképzeléseket, amelyek a mobilpiacra szánt játékokkal kapcsolatosak, a DeNA-val való együttműködés egyelőre öt darab címmel számol, amik 2017-ig meg is érkeznek. 

A Nintendo elnöke, Satoru Iwata egy konferencián ismertette a befektetőkkel a terveket. Szinte biztosra vehető, hogy a mobil divízió vezetője a Mario Kart sorozat producere, Hideki Konno lesz, bár az úriember neve valószínűleg csak a befektetőknek szánt Q&A esemény alatt lett megemlítve. Ami viszont tuti, hogy öt darab játék érkezik majd 2017-ig okoskészülékekre, ezeket pedig a Nintendo és a DeNA közös erővel fogja elkészíteni. Iwata szerint az első még idén megjelenik, a többi pedig folyamatosan érkezik majd egészen a Nintendo következő pénzügyi évének végéig, ami 2017. március 31-én zárul le. Az elnök bízik abban, hogy az együttműködés minőségi mobiljátékokat eredményez, a minőségre pedig külön kitért, ugyanis jól tudják, hogy mennyire fontos tényező a mobiljátékok piacán. Iwata elmondta, hogy elsőre kevésnek hangzik az öt játék, de mindegyiket úgy fogják elkészíteni, hogy tuti befutók legyenek.

Ti kipróbáljátok majd valamelyiket?

Hirdetés
Hirdetés
0 mp. múlva automatikusan bezár Tovább az oldalra »

Úgy tűnik, AdBlockert használsz, amivel megakadályozod a reklámok megjelenítését. Amennyiben szeretnéd támogatni a munkánkat, kérjük add hozzá az oldalt a kivételek listájához, vagy támogass minket közvetlenül! További információért kattints!

Ne maradj le a legfontosabb hírekről! Engedélyezd az értesítéseket, cserébe elsőként tudod meg, ha bejelentik a Half-Life 3-at! (Nem spamelünk, becsszó!)