Hirdetés

A PlayStation 4 októberben is lehagyta az Xbox One-t

|

A legtöbben arra számította, hogy az Xbox One új árazása jelentősen javít majd a Microsoft konzoljának helyzetén, és bár javultak az eladások, a PS4 még mindig vezet

Hirdetés

A PlayStation 4 volt októberben a legjobban fogyó konzol Amerikában, jelentette az NPD Group. Azért a Microsoft sem áll rosszul, már majdnem 10 millió gépet szállítottak le, és a nemrég történt árcsökkentés megtriplázta az eladásokat.

Az NPD egyébként mindenképpen ünnepel, hiszen a két új konzol egy év után kezdi lehagyni az Xbox 360 és PS3 számait. „Idén októberben lesz 12 hónapja, hogy elkezdték árusítani az Xbox One és PS4 konzolokat. Remek startja volt a gépeknek, hiszen a két újgenerációs konzol együttes eladásai 70%-kal magasabbak, mint az Xbox 360 és PS3 konzoloké voltak az első évben.”A Nintendo emberei is elárulták, hogy a Wii U eladások 47%-ot növekedtek, míg a szoftver eladások 84%-kal erősebbek voltak, mint tavaly.

Játékeladások tekintetében az NPD októberi top tízes listája a következőképpen fest:

1. NBA 2K15
2. Super Smash Bros. 3DS
3. The Evil Within
4. Borderlands: The Pre-Sequel
5. Destiny
6. Skylanders Trap Team
7. FIFA 15
8. Madden NFL 15
9. Middle Earth: Shadow of Mordor
10. Minecraft

Ti melyiket vettétek meg a fentiek közül, és milyen konzollal járultatok hozzá az idei statisztikákhoz?

Címkék: #microsoft #sony
Platformok: Nintendo Wii U PlayStation 4 Xbox One
Hirdetés
Hirdetés
0 mp. múlva automatikusan bezár Tovább az oldalra »

Úgy tűnik, AdBlockert használsz, amivel megakadályozod a reklámok megjelenítését. Amennyiben szeretnéd támogatni a munkánkat, kérjük add hozzá az oldalt a kivételek listájához, vagy támogass minket közvetlenül! További információért kattints!

Ne maradj le a legfontosabb hírekről! Engedélyezd az értesítéseket, cserébe elsőként tudod meg, ha bejelentik a Half-Life 3-at! (Nem spamelünk, becsszó!)