Red Faction 4 - „Elképesztő újítások"

Kapcsolódó játékok: Red Faction: Guerilla

Vakka 2010. március 30. 09:52

Danny Bilson a THQ belsőse és a Core Games első embere beszélt a Red Faction 4-ről

Kétségtelen, hogy nagyfokú rombolhatóságával a Red Faction: Guerilla kiváló feszültséglevezetőnek bizonyult, mellesleg az összeroskadó, kilyuggatható épületek látványa és az ebből eredő taktikai lehetőségek tárháza majdhogynem végtelen, ami tovább fokozza a játszhatóságot.

Ahogy nálunk is, a Red Faction: Guerilla szép eredményeket kapott a kritikusoktól, ám ezt valamiért nem sikerült átültetni az eladásokra - ismerte el Danny Bilson. „Hiszem, hogy sokkal többen játszottak a játékkal, mint a mennyit sikerült eladnunk." Állítása szerint a negyedik Red Faction hasonlítani, de különbözni is fog a legutóbbi résztől. A baj szerinte nem a játékmechanizmusokkal, hanem magával a környezettel van, hiszen „harmadjára is romba dönteni egy vöröses-barnás, sivatagos bolygót már kicsit unalmas lehet." Majd mielőtt még marketingese megölte volna a túl sok elkotyogott információért még elejtette, hogy még idén számíthatunk a megjelenésre, s hogy a Red Faction 4-ben sokkal nagyobb szerepet kap az eddig másodhegedűsként teljesítő sztori, illetve a környezet is színesebb és élettel telibbé válik. Nocsak Danny! Költözünk?


Hát ez kidőlt.

    Pro:
  • minden (érted? MINDEN) rombolható!
  • futuroszocreál hangulat
  • ötletes minijátékok
    Kontra:
  • butácska AI
  • egyhangú Mars
  • fura vezetési élmény
8.8

Címkék: red faction 4, infók, információ, megjelenés, PC, Xbox 360, Playstation 3, Akció, TPS


Red Faction 4 - „Elképesztő újítások" - Kommentek

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szerkesztőség és a szolgáltatás üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal! A moderálási elvekbe ütköző hozzászólásokat szerkesztőségünk bármikor törölheti.
Oldal: 1 | 2 | 3 | következő... |
pista120 (2010. május 18. 20:23)
Inaktív)
Érdekel valakit hogy lehet a guerrillába ujra építeni pár épuletet tök egyszerü
kezgy el egy küldit jenkins barátunkal vagy mentő akciós küldetést miután elkeszted a jenkinseset ülj fel a motorra majd szájki a küldiből és amit ott leromboltál volna ujá épül a mentő akciós küldetést elkezded majd öngyilkosság
ahová elvitték az embert az az épület is újjá épül es kész a varázslat
53
ssoommaa (2010. április 17. 08:41)
Inaktív)
én száz hogy medveszem!
az előző rész is megvan és az is állat szerintem!
52
Vendetta (2010. április 05. 07:30)
Inaktív)
Nem lenne rossz ha vissza állna FPS -re!!!
51
adu (2010. április 02. 16:55)
Inaktív)
elképesztően nem érdekel. Red Faction 4. Kíváncsi vagyok meddig fogják ezt inkrementálni. Majd a Red Faction 16-ot megveszem.
50
hagymaschips (2010. március 31. 09:55)
Inaktív)
Hajrá, robbantás, rombolás, gyilkolás, Yeeehaaaa!
49
bashka (2010. március 31. 09:30)
Dr. Gregory House (9/10)
Zsír, azonnal! A tavalyi év egyik legjobb játéka volt szerintem, csak ha már végigtoltad, mászkálhattál az üres bolygón
48
Zodo1 (2010. március 30. 21:31)
Jack Bauer (10/10)
Ennek örülök.
47
Zeroo93 (2010. március 30. 20:54)
Adama admirális (8/10)
Szerintem nem ez volt a baj, hanem a játékmenet repetitívsége... Elunhattad hamar... Habár a környezet sem volt valami nagy cucc, a fizikára 5-ös jár, de egyedül csak arra.
46
djlaczo (2010. március 30. 20:30)
Jack Bauer (10/10)
ezt mondták a 3. részre is,nekem elég monotonnak tünt,de ez a rombolhatoság tényleg állat volt benne.
és ugye a vak is ezt mondta,majd meglássuk
45
Wolvi (2010. március 30. 19:58)
Inaktív)
Nagyon jó a 3!!!Csak a történet hiányzott belőle...
44
smoke04 (2010. március 30. 19:48)
Dr. Gregory House (9/10)
Fontosabb lesz a sztori? Nem rossz 5let!
43
.tYleRkehhhhh_ (2010. március 30. 19:32)
Inaktív)
Én eddig még csak az első részével tudtam játszani,de a Guerilla videok alapján tetszett nagyon
42
Ricsi_Gamer (2010. március 30. 19:08)
Inaktív)
A 3 is nagyon bejött.
41
benyo513 (2010. március 30. 18:54)
Inaktív)
De jó lenne, ha másik bolygóra vagy legalábbis egy sokkal színesebb, változatosabb környezetbe csöppennénk bele és még jobban optimalizálnák, mert a procim se nagyon bírja! És még pörgősebb, változatosabb, fordulatosabb játékmenetet kérünk!

De úgy se fog kijönni ebben az évben. De attól még jöhetne!
40
Thame (2010. március 30. 16:24)
Adama admirális (8/10)
Még idén?! Ezt tuti nem fogják tudni betartani. Majd talán jövőre.
Az optimalizálatlanság nálam szana-széjjel rombolta a Marsot és annak játékélményét, szóval abba belehúzhatnának. A második résznél mindenképpen jobb, bár ez alig nevezhető dícséretnek XD . Mindegy, szórakoztató játék.
A viszontlátásra.
39
kilipeti (2010. március 30. 15:32)
Inaktív)
pont ezt akartam mondani.
Tartsanak meg mindent, változzon meg a környezet valami színesebb terepre, maradjon a fizika, optimalizálják jobban a játékot és már közeljárnak az álmomhoz
az meg hogy még idén kijön, külön öröm De tényleg, most ráerősíthetnének az optimalizálásra, mert azon kívül egyik legjobb játék amivel játszottam...
38
mmm96 (2010. március 30. 15:29)
Inaktív)
Nekem annyira nem jött be az előző rész, de azért nem is volt rossz!
37
CaptainCsaba (2010. március 30. 15:01)
Inaktív)
Jó game
36
Assamite (2010. március 30. 14:48)
Adama admirális (8/10)
...válasz Adi86 20. kommentre:
 
Szerintem nagyon jó játék, és nem is olyan hűderövid, sztem megéri befektetni, már ha van mibűl. Most nem tom mennyiér adják, de engedhetnének a feléből
35
zsombi10 (2010. március 30. 14:08)
Jack Bauer (10/10)
Városi környezetben jobban el tudnám képzelni ezt a játékot az biztos.
34
Oldal: 1 | 2 | 3 | következő... |

Red Faction: Guerilla

Fejlesztő: Volition

Kiadó: THQ

Platform: PC, Xbox 360, Playstation 3 | Stílus: Akció, TPS

KAPCSOLÓDÓ VIDEÓ

Red Faction Guerilla Speeeeeeed Bug xDDD
Nem nagy cucc a minőség de a videó baromi jó. :D Semmi csít csalás nélkül játszottam a halál bugos Red Faction Guerillát. :)))

Videó lejátszása

A MEGÚJULT MACWORLD

Farmer Simulator 2011 (Ezt Vedd Meg)

1.990 Ft

RED FACTION: GUERILLA TESZTEK, ELŐZETESEK

RED FACTION: GUERILLA HÍREK

AKTUÁLIS!

Sleeping Dogs - Mit kapunk a pénzünkért?

2012. május 26. 16:11

A legújabb trailer bemutatja a sandbox akciójátékban rejlő lehetőségeket. Már most látszik, hogy nem fogunk unatkozni.

E3 2012 - Új Star Wars címet jelentenek be

Magyarországon világhírű háziszámítógépek - Primo

AKTUÁLIS LAPSZÁMUNK

Gamestar magazin 2012. májusi címlap
Keresd az újságárusoknál!

FANSITE AJÁNLÓ



KIEMELT PARTNEREINK

CÉGMÁTRIX

CégMátrix szolgáltatás- és termékkereső portál
Itt megtalálja a keresett terméket, márkát, szolgáltatást, céget - cégadatokkal: név, cím, telefon, fax, web, nyitva tartás. WAP-on is!

Erdélyben: Erdélyi Cégmátrix