Hirdetés

Serious Sam 4 - még idén aratás várható

|

A stúdió szerint még idén kézhez kapjuk majd a Serious Sam 4-et, de lesz itt még meglepetés bőven.

Hirdetés

Rég nem hallottunk a Serious Samet fejlesztő Croteam felől. Júniusban összecsomagolták a sorozat eddig megjelent darabjait, hogy a Humble Bundle keretein belül mindenki olcsón hozzájusson a legendás lövöldéhez. A befolyt pénzt a negyedik rész fejlesztésére szánták, ami úgy tűnik, jól halad.

Roman Ribaric igazgató szerint az év végén kerül a boltok polcaira a Serious Sam 4, és a pletykákkal ellentétben sem cowboy-ok, sem nagy szőrös creeperek nem lesznek benne. Ne szaladjunk azonban ennyire előre, hiszen számos egyéb projekten is dolgoznak, amelyekkel hamarosan találkozunk majd.

A Serious Sam 3: BFE hamarosan elérhető lesz a PSN-en keresztül, már csak a Sony-nak kell rábólintania, és örülhetnek a PlayStation 3 tulajdonosok. Emellett Androidra is készül a játék portja, az év második felétől bárhová magunkkal vihetjük majd Samet.

A csapat egy új IP-n is dolgozik, amelyet a Portal és a The Witness keverékeként kell elképzelnünk. A fejtörőkkel teletűzdelt belsőnézetes akció-kaland nem csak játékmenetben, hanem humorát tekintve is nagyban különbözik majd a stúdió korábbi játékaitól. A megjelenést ebben az esetben is 2014-re tervezik, de konkrétumokat egyelőre nem árultak el.

Ti várjátok már a Serious Sam 4-et?

Hirdetés
Hirdetés
0 mp. múlva automatikusan bezár Tovább az oldalra »

Úgy tűnik, AdBlockert használsz, amivel megakadályozod a reklámok megjelenítését. Amennyiben szeretnéd támogatni a munkánkat, kérjük add hozzá az oldalt a kivételek listájához, vagy támogass minket közvetlenül! További információért kattints!

Ne maradj le a legfontosabb hírekről! Engedélyezd az értesítéseket, cserébe elsőként tudod meg, ha bejelentik a Half-Life 3-at! (Nem spamelünk, becsszó!)