Hirdetés

Több új címre számíthatunk a Square Enixtől

|

A pénzügyi év zárásával sok más vállalathoz hasonlóan a Square Enix is elmondta a befektetőinek a következő egy évre vonatkozó terveit. Érdemes figyelni.

Hirdetés

Természetesen a Square Enixnek is nagy tervei vannak az elkövetkezendő egy évre, ezekről pedig elég részletesen beszélt a kiadó vezérigazgatója, Yosuke Matsuda. A Square Enix feje három fő irányról beszélt, amik alapján egészen biztató a kiadó jövője.

Kezdésképpen szeretnék megerősíteni, és megújítani a meglévő sorozataikat: "Arra szeretnénk koncentrálni, hogyan használhatjuk azt a számos rendelkezésünkre álló tartalmat, amit az évek során gondoztunk, és újragondoljuk őket a legújabb trendeknek megfelelően" - mondta Matsuda. Ezt persze a Deus Ex kapcsán már láthattuk, ahogy azt a stratégiájukat is, hogy a fő platformok mellett a mobilokat sem szeretnék elhanyagolni, de ez a sci-fi RPG esetében nem annyira jött be.

A második, rendkívül ígéretesen hangzó pont a SE stratégiájában az új IP-k fejlesztése, amik között "kísérleti projektek" is vannak. Ezt a munkát már elkezdték - a fentiekkel összhangban több különböző platformra -, de folytatni fogják az elkövetkezendő évben is. A harmadik fő irány pedig a külső stúdiókkal való együttműködés, ami szintén elég ígéretesnek tűnik.

Matsuda erre a Dragon Quest sorozatot hozta fel példának, ahol is a Heroes alcímmel érkezett részben a Keoei Tecmóval való együttműködés során a szokásos szerepjátékos játékmenetet a Dynasty Warriors akció-RPG-formulájával dobták fel, így új ízt adva a szériának. Matsuda elmondása szerint így más cégek erősségeit is kiaknázhatják olyan területeken, ahol maga a Square Enix lemaradásban van.

Mit gondoltok, meg tud minket lepni valami forradalmival a kiadó?

Hirdetés
Hirdetés
0 mp. múlva automatikusan bezár Tovább az oldalra »

Úgy tűnik, AdBlockert használsz, amivel megakadályozod a reklámok megjelenítését. Amennyiben szeretnéd támogatni a munkánkat, kérjük add hozzá az oldalt a kivételek listájához, vagy támogass minket közvetlenül! További információért kattints!

Ne maradj le a legfontosabb hírekről! Engedélyezd az értesítéseket, cserébe elsőként tudod meg, ha bejelentik a Half-Life 3-at! (Nem spamelünk, becsszó!)