Hirdetés

Super Meat Boy - a PlayStation verzió más lesz mint a többi

|

Napokon belül megérkezik a Super Meat Boy a Sony platformjaira is, viszont ez a kiadás különbözni fog az eddig változattól.

Hirdetés

Pár napon belül, egészen pontosan október 6-án érkezik meg PlayStation 4-re és a Vita kézikonzolra a Super Meat Boy, ami egyből PlayStation Plus ingyenes címként kezdi el pályafutását. Ez a kiadás azonban egy fontos részletben különbözni fog a PC és Xbox 360 verzióktól.

A Sony konzolokra érkező változat ugyanis teljesen új zenét kap majd. Ennek az okát a játék dizájnere, Tommy Refenes árulta el. Elmondása alapján az indok igencsak prózai, ugyanis nem tudták az eredeti zenék jogait megtartani az újrakiadáshoz. Szerinte azonban minden rosszban van valami jó is, a kialakult helyzet pedig lehetőséget biztosított számukra, hogy a kedvenc művészeikkel dolgozzanak együtt az új anyagokon.

A korábbi zeneszerző, Danny Baranowsky saját blogján kommentálta a történteket. Szerinte olyan díjazást ajánlottak számára, ami még arra sem volt elegendő, hogy egyáltalán megfontolja a összeg elfogadását. A játék új zenei anyagát több művész készíti el, együttes erővel. A csapat részét képezi Matthias Bossi és Jon Evans (The Binding of Isaac: Rebirth), David Scatliffe (Hotline Miami) és Laura Shigihara (Plants vs. Zombies) is.

Hirdetés
Hirdetés
0 mp. múlva automatikusan bezár Tovább az oldalra »

Úgy tűnik, AdBlockert használsz, amivel megakadályozod a reklámok megjelenítését. Amennyiben szeretnéd támogatni a munkánkat, kérjük add hozzá az oldalt a kivételek listájához, vagy támogass minket közvetlenül! További információért kattints!

Ne maradj le a legfontosabb hírekről! Engedélyezd az értesítéseket, cserébe elsőként tudod meg, ha bejelentik a Half-Life 3-at! (Nem spamelünk, becsszó!)