Hirdetés

The Witcher 3: Wild Hunt - már egymillióan előrendelték

|

Még meg sem jelent, és már most rengeteg játéknál jobb eladási adatokat produkál a Witcher 3: Wild Hunt. A fejlesztők viszont még nem dőlhetnek hátra, hiába készült el a játék.

Hirdetés

Manapság nem a legbiztosabb dolog videojátékokat előrendelni, de a Withcer 3: Wild Huntban így is rengetegen bíztak, az első tesztek alapján pedig úgy tűnik, hogy a CD Projekt RED rá is szolgált erre. Már több mint egymillióan várják a jövő keddi megjelenést úgy, hogy már lefoglalták a saját példányukat.

"Szeretnénk köszönetet mondani minden gamernek a bizalomért és a támogatásért" - mondta az egymilliós mérföldkő átlépésének kapcsán Marcin Iwiński, a stúdió társalapítója. Azt is elárulta, hogy a célegyenesbe érve a csapat már befejezte a játékot, és a Witcher 3 teljesítményén is sokat javított minden platformon, jelenleg már a Hearts of Stone és Blood and Wine kiegészítőkön dolgoznak. Nekünk már csak annyi a dolgunk, hogy valahogy kibírjuk spoilerek nélkül a hátralévő kevesebb mint egy hetet.

Halkan megjegyeznénk, hogy mi is készülünk számotokra egy kis meglepetéssel a The Witcher 3 megjelenés kapcsán.

Mit gondoltok, megérdemli a Witcher 3 a bizalmat? 

Hirdetés
Hirdetés
0 mp. múlva automatikusan bezár Tovább az oldalra »

Úgy tűnik, AdBlockert használsz, amivel megakadályozod a reklámok megjelenítését. Amennyiben szeretnéd támogatni a munkánkat, kérjük add hozzá az oldalt a kivételek listájához, vagy támogass minket közvetlenül! További információért kattints!

Ne maradj le a legfontosabb hírekről! Engedélyezd az értesítéseket, cserébe elsőként tudod meg, ha bejelentik a Half-Life 3-at! (Nem spamelünk, becsszó!)