Hirdetés

A Nintendo Switch bemutató nem győzte meg az üzleti világot

|

A konzolgyártó részvényei ugyanis megint vesztettek értékükből a Nintendo Switchről szóló prezentáció után.

Hirdetés

Szinte mindenki tudja, hogy ha a Nintendo Switch sem hozza meg a várt sikereket a Nintendónak, tovább kell égetniük a Wii elképesztő sikerének idején felhalmozott tartalékokat, ami nyolc veszteséges év után egyre kínosabb. Úgy tűnik, az üzleti világ nem hisz a hibrid konzol sikerében, ugyanis tovább folytatódik a kiadó részvényeinek tavaly nyáron indult értékcsökkenési szériája.

A befektetők hiányos információinak köszönhető Pokémon GO-bukta után a Switch októberi leleplezése először növekvő pályára állította a Nintendo-részvényeket, de néhány órával később vissza is zuhant a cég tőzsdei értéke. Legutóbb pedig a Super Mario Run kiábrándító rajtja után esett az értékpapírok ára, egészen ma hajnalig, amikor is a Nintendo részletesen bemutatta a Switch hardverét és néhányat a rá készülő játékok közül.

Az üzleti elemzőket viszont mindez nem győzte meg, ugyanis a prezentáció után további 5,75%-os értékcsökkenés következett a tokiói tőzsdén a kiadó számára. Egy elemző szerint nem elég nagy a Switch által megszólított célközönség ahhoz, hogy sikeres legyen az eszköz, ez a bizalmatlanság pedig rögtön megmutatkozott a számokban is, ami nem valószínű, hogy a márciusi megjelenés napjáig nagyon megváltozik.

Hirdetés
Hirdetés
0 mp. múlva automatikusan bezár Tovább az oldalra »

Úgy tűnik, AdBlockert használsz, amivel megakadályozod a reklámok megjelenítését. Amennyiben szeretnéd támogatni a munkánkat, kérjük add hozzá az oldalt a kivételek listájához, vagy támogass minket közvetlenül! További információért kattints!

Ne maradj le a legfontosabb hírekről! Engedélyezd az értesítéseket, cserébe elsőként tudod meg, ha bejelentik a Half-Life 3-at! (Nem spamelünk, becsszó!)