Hirdetés

Watch Dogs - fegyverek nélkül is végigjátszhatjuk

|

A Ubisoft szerint a küldetések túlnyomó részéhez nem lesz szüksége fegyverekre a taktikázósabb stílusú játékosoknak.

Hirdetés

A francia óriás folyamatosan hangsúlyozza, hogy a Watch Dogs-ban mekkora szerepet játszik majd a döntés, és hogy a játékos ott okoz káoszt, ahol csak akar. Most azonban az is kiderült, hogy Chicago lázadó informatikusának nem feltétlenül kell majd folyton agresszív megoldásokhoz folyamodnia, ugyanis a rafinált játékosok hangoskodás nélkül is meg tudnak majd oldani mindent.

A Ubisoft az utóbbi években egyfajta specialistája lett az open world élményeknek, és szerencsére az eddig tanultakat igyekeznek áthozni a Watch Dogs cyberpunk miliővel és digitális intrikával átszőtt világába is. A játék senior rendezője, Dominic Guay beszélt egy interjúban arról a magas fokú szabadságról, amivel a játékosok rendelkeznek majd: "A küldetéseknek nagyjából 95 százalékát teljes egészében megoldhatod majd lopakodással anélkül, hogy lőnöd kéne. Teljesen rajtad áll. Nagyon kevés olyan küldetés van, ami rákényszerít majd arra, hogy lelőj másokat."

Tehát miben lesz már a Watch Dogs, mint a GTA 5? Itt az egyik legnagyobb különbség (a PC-s megjelenés mellett), ami miatt érdemes másképp tekinteni erre a címre. A játékosok különböző lopakodási taktikákat használhatnak majd, amelyeket Guay szerint még nem tártak teljes egészében a közönség elé, de valódi szabadságot kapunk majd abban, hogy milyen formában kívánjuk vitás ügyeinket rendezni.

A Watch Dogs november 22-én jelenik meg Európában a mostani és következő generációs konzolokra, kivétel a PlayStation 4 verzió, ami 29-én érkezik a boltok polcaira. PC-re is megjelenik majd a játék, persze kemény vasat igényel, erről is többet tudunk majd hamarosan.

Hirdetés
Hirdetés
0 mp. múlva automatikusan bezár Tovább az oldalra »

Úgy tűnik, AdBlockert használsz, amivel megakadályozod a reklámok megjelenítését. Amennyiben szeretnéd támogatni a munkánkat, kérjük add hozzá az oldalt a kivételek listájához, vagy támogass minket közvetlenül! További információért kattints!

Ne maradj le a legfontosabb hírekről! Engedélyezd az értesítéseket, cserébe elsőként tudod meg, ha bejelentik a Half-Life 3-at! (Nem spamelünk, becsszó!)