Hirdetés

World of Warplanes launch party - Berlin felett az ég

|

Nem sokkal az éles teszt előtt Berlinben jártunk a World of Warplanes rajtjának ünnepén.

Hirdetés

Noha mindig szívesen utazom Németországba, az elmúlt tizenöt évben egyszer sem úgy jött ki a lépés, hogy erre szép időben került volna sor. Persze reggel nyolckor a budapesti reptéren még eldurrogtatta utolsó patronjait a kései nyár (ugyebár politikailag nem kellően korrekt az amerikai őslakosokra, vagy a szépkorú hölgyekre hivatkozni), alig néhány bárányfelhő pettyezte az égbolt kékjét, és persze mindenki hülyének nézett, hogy 15 fokban kapucnis termo dzseki lóg a karomon a biztonsági ellenőrzésre váró sorban állva. Fémtárgyakat kipakol – övet, kulcstartót és pénztárcát is - , telefont szintúgy, mellé a dzsekit. Egy másik gyümölcsös ládában – vagy mi az – landol a táska, az ember fia átsétál a fémdetektoron, illedelmesen köszön és mosolyog, amitől a frász töri ki a biztonsági személyzetet, mert aki nem közönyös csütörtök reggel, az biztosan rosszban sántikál. Biztos, ami sicher alapon ismét megnézik a beszállókártyát, vetnek egy pillantást a fényképes igazolványra, végül majd felnyársalnak egy „most az egyszer szerencséd volt” pillantással. A jó szándékú utas elköszön, a hecc kedvéért felvillantja a kincstári mosolyt, aztán megkeresi a beszállókártyán szereplő kaput, és várja, míg indulásra kész állapotba hozzák a járatát. A köztes időben inni- és harapnivalót vásárol – menjünk csak biztosra –, fogócskát játszik a különféle szolgáltatásokat kínáló ügynökökkel, végül százegynéhány utas társaságában helyet foglal a gépen, és várja a felszállást.

Miután a Lufthansa gépe elemelkedik a kifutóról, gyönyörködik egy sort a tájban – ezt sosem lehet megunni –, majd egy regény olvasásával foglalja le magát az út hátralévő, mintegy másfél órás részére, aminek a végén Berlin helyett Franfurtban köt ki. (Szó sincs arról, hogy benéztem volna valamit – az majd később következik –, mindössze annyi történt, hogy a Wargaming nem közvetlen járatra intézte a foglalást, hanem egy Budapest-Frankfurt, Frankfurt-Berlin, Berlin-Bécs, Bécs-Budapest túrára. Egyébként élek a gyanúperrel, hogy a szervezők ily módon szerették volna meghozni a kedvemet a repüléshez, pláne miután egy cseh kollégától megtudtam, hogy neki a Prága-München, München-Berlin, Berlin-Bécs, Bécs-Prága útvonalra váltottak jegyet.)

A frankfurti reptér nem kicsi, inkább nagy, sőt talán a gigantikus a legjobb jelző rá, így volt egy futásom az átszállást megelőzően, amit a felzavart hangyabolyt idéző tolongásban minden, csak nem egyszerű kivitelezni. Szerencsére nem volt gond, még késett is pár percet a gép, így térdig lógó nyelvvel sikerült felszállnom a Berlinbe tartó járatra. Ez az út már csak egy órácskát tartott, így délután kettőkor, két órával a rendezvény kezdete előtt kiléptem a berlini Tegel repülőtér kapuján. A taxis hölgytől, aki mellé bevágtam magam, megtudtam, hogy nem csak az időjárás (hűvös szél fújt, és szakadt az eső), hanem jó néhány útlezárás is megnehezíti a közlekedést, ezért aligha érünk át fél óra alatt a város egyik végéből a másikba. A szállodám ugyanis nyilván Kelet-Berlinben volt. Még szerencse, hogy nem idegen tőlem a német, így volt alkalmam elbeszélgetni az anyám korabeli asszonnyal a rendszerváltásról, a fal leomlásáról, az unokája teknősbékájáról, és a magyarok által még az átkosban nagy tömegben behozott Amo szappanokról.

Némi keresgélés után meg is lett a szálloda, háromnegyed órám maradt a rendezvény kezdetéig, tehát elbúcsúztam sofőrömtől minden jót kívánva a családnak – beleértve a teknőcöt is –, aztán siettem átvenni a szobámat. Pár percig eltartott, amíg megtalálták a nevem a rendszerben, zsebre vágtam a mágneskártyát, indultam is volna fel a legfelső emeletre, amikor sms-t kaptam. Maria Dezhurko, a Wargaming PR-osa kérte, hogy tíz percen belül találkozzunk a hallban. Sietnem kellett, ami kapkodással járt, a kapkodás pedig szinte mindig hibát szül...

Jártatok már olyan szállodai szobában, ahol a villanykapcsolók derékmagasságban találhatóak? Én korábban még soha. Megesett már veletek, hogy hogy a vízöblítés elindítása helyett a vészcsengőt sikerült elindítani? Nos, velem igen. Természetesen meglepett a dolog – mit meglepett, egyenesen letaglózott –, és a ricsaj miatt nem hallottam a telefont csörögni. Kisvártatva megérkezett a felmentősereg a portáról, nagyon kedvesek voltak és roppant megértőek, együtt nevettünk a félreértésen, csak épp az én mosolyom nem volt őszinte. Megint egy kétbalkezes turista, gondolhatták, és nincs ezen mit szépíteni, igazuk volt. Mentségemre szóljon, hogy nem tartozom az ilyen kialakítású szobák célcsoportjába. Szerencsére közel volt már a találkozó időpontja, így maga a rendezvény is, és elhatároztam, hogy lesz, ami lesz, addig kezelem folyékony orvossággal sérült büszkeségemet, míg kívülről nem fújom az Ein, Zwei, Polizei-t. Nem rajtam múlott, hogy nem sikerült.

Ott tartottam, hogy összegyűlt a csipetcsapat – 65 újságíró 8 országból – majd Maria és kollégái vezényletével megkezdtük negyedórás caplatásunkat, miközben rendelésre rázendített az égi zenekar. A rendezvény helyszínéül egy átalakított raktárépület szolgált, egy videojátékos klub és egy igényes szórakozóhely ötvözete, amihez foghatót idehaza nem találunk, legfeljebb szerényebb és sokkal kisebb kivitelben. Némiképp csalódottan vettem tudomásul, hogy sem kint, sem odabent nem várt ránk egyetlen második világháborús madár sem, de végső soron illett a dekoráció a World of Warplanes-hez. Hangulatos – a mobillal fotózó zsurnalisztákat az őrületbe kergető – megvilágítás, pontosabban sötétítés mellett légi utaskísérőnek öltözött hoszteszek fogadtak bennünket, mindenki megkapta a maga karszalagját, majd a csapat úgy rohanta meg a bárt, mintha épp a Szaharát szelte volna át gyalog, ráadásul széltében. A már említett cseh kollégámra hallgatva próbát tettem a kedvenc koktéljával, ami istentelenül rossz volt, de legalább eszembe juttatta, hogy alig ettem valamit, tehát érdemes csínján bánnom az innivalóval, hacsak nem akarok úgy járni, mint az a srác, aki úgy ment be előttem interjúra, hogy keresztbe álltak a szemei.

Egy rövid terepszemlét követően felsercentek a hangszórók, majd arra ösztökélt mindannyiunkat Tom Putzki kommunikációs igazgató, hogy gyűljünk közelebb, majd kezdetét vette a prezentáció, minek folyamán kézről kézre vándorolt a mikrofon. Egyebek mellett elhangzott, hogy idén ünnepelte fennállásának 15. évfordulóját a Cipruson bejegyzett, de minszki, kijevi, párizsi, berlini, valamint chicagói és Seattle-i stúdiókkal, illetve irodákkal rendelkező cég. Roppant büszkék arra, amit a World of Tanks-szal elértek (75 millió játékosnál tartanak), de nem szeretnének egytermékes vállalatként jelen lenni a piacon, mert az komoly kockázatokat rejt magában. Ezért is fontos számukra a World of Warplanes (és a majdani World of Warships). Mindenesetre az, hogy 4,5 millióan vettek részt a nyílt bétában, már önmagában elismerésre méltó teljesítmény. Más kérdés persze, hogy a játékosokat meg is kell ám tartani, miközben egy igencsak komoly rivális jelent meg a piacon a War Thunder képében.

Azt hihetnénk, hogy a World of Tanks-szal szerzett tapasztalatok után gyerekjáték volt összedobni a World of Warplanest – éppen ellenkezőleg. Teljesen más megközelítést igényel egy olyan játék, amiben a magasság és a mélység is szerepet játszik az irányításban. Sőt mi több, kiderült, hogy mielőtt egy aprócska csapat összedobta volna a prototípust, még csak nem is volt tervben, hogy valami más is szülessen a WoT mellett. A fejlesztést egyébként a kijevi Persha Studia végezte, amely korábban csak bedolgozott a Wargamingnek, ám a már említett prototípus olyannyira megtetszett a döntéshozóknak, hogy az ukránok megkapták az egész projektet, és villámgyorsan felduzzasztották a csapatot 170 főre.

Szó esett a boxos World of Tanks-ról is, ami nagyobb kihívást jelentett a fejlesztőknek, mint gondolták volna. Lényegében egy új motort kellett írni a játékhoz, és a mechanizmusokhoz sőt még a térképek felépítéséhez is kénytelenek voltak hozzányúlni, ami egy feszesebb tempójú, akciódúsabb játékot eredményezett. A helyszínen bemutatott időjárási effektekkel pedig még látványosabbá vált. Apró homokszem csupán a lánctalpak között, de mégiscsak zavaró tényező, hogy szakadó esőben is ugyanolyan por- és füstfelhővel jár a tüzelés, mint nyári napsütésben.

Némiképp felülreprezentáltak voltak a PR-osok a Wargaming színeiben, ami egy direkt a sajtónak szervezett rendezvényen normálisnak tekinthető, de valljuk be, csak mérsékelten érdekfeszítő. Ezért is volt örömteli, hogy a felszólalók között ott volt Oleg Gotynyan, a World of Warplanes-t fejlesztő Persha Studia vezetője, és Sergei Ilushin (nem, nem rokona a legendás repülőgépmérnöknek), a játék vezető producere, valamint Marvin Hall a Word of Tanks Xbox 360-as verzióját készítő csapat képviseletében. Kérdések nem igazán hangzottak el a hosszúra nyúlt előadássorozat után, egyértelmű volt, hogy mindenki az interjúkra tartogatja őket.

Mielőtt azonban lehetőséget kaptunk volna arra, hogy a kiállított PC-ken egymást kergessük a felhők között a World of Warplanes-ben, vagy épp Xbox 360-on a World of Tanks-ban, még elhangzott egy fontos dolog. Minden World of játék – beleértve a már megjelenteket, és a majdaniakat is – közös goldpoolból gazdálkodik majd. A gyakorlatban ez azt jelenti, hogy az egyazon felhasználói fiók alá tartozó WoT és WoWp között kedvem szerint mozgathatom ide-oda a virtuális valutámat, és az egyikben megkeresett pénzt nyugodtan elkölthetem a másikban. Mondanom sem kell, hogy az ötlet üzleti szempontból is zseniális, mert arra készteti a sok tízmillió tankparancsnokot, hogy próbáljon szerencsét pilótaként is, hátha könnyebben csordogál a zseton. Sajnos mindez jelen állás szerint nem érvényes a boxos WoT-ra, ami ráadásul csak úgy lehet free2play, hogy mellette az ember Gold-tagságot vásárol magának. Úgy tűnik, még a Wargaming sem volt képes kivételes bánásmódot kiharcolni a Microsofttól.

A prezentációk végeztével kezdetét vette a hands-on, és vele párhuzamosan az interjúk. Mindvégig szem előtt tartva, hogy mikor kerül rám a sor, előbb a World of Tanks mellé ültem le, és ugyanazt tapasztaltam, mint amiről HP ír a 13/11-es GameStar hasábjain: pörgősebb, ám egyszersmint szimpla élménnyé vált, amire nem biztos, hogy úgy rákattan az ember, hogy hónapokig le sem jön róla, de pár naponta azért csak felnéz a szerverekre, hogy nem lett-e olcsóbb a Királytigris.

A World of Warplanes viszont teljesen más. 15 vs 15-ös felállásban ütköznek meg egymással a gépek 20x20 kilométeres térképeken. Nem csupán az ellenséges repülők elpusztítása fontos, hanem a megadott földi és vízi célpontok megsemmisítése is. A madarak között bombázók, vadászok egyaránt megtalálhatóak tíz fejlettségi szint szerint elosztva. Pillanatnyilag csak a német, az angol, az amerikai, a szovjet és a japán légierők gépeivel repülhetünk, de nem zárható ki, hogy a jövőben más nációk is bekerülnek a játékba, mint azt interjúalanyom, Sergei Ilushin elmondta. A cseheknek például határozottan jobbak az esélyei mint nekünk, de ezt ne vegyük sértésnek.

A kihelyezett gépeken egérrel és billentyűzettel irányíthattuk a repülőket, amin engem egy régi kedvencemre, a Freelancerre emlékeztetett, de azt a megnyugtató választ kaptam, hogy mind a kontrollereket, mind a botkormányokat támogatják. Állítólag rengeteg fáradságukba került, de végül megtalálták az arany középutat, miáltal a World of Warplanes mind az árkád dogfight, mind a szimulátorok rajongóinak tetszeni fog. Utóbbiról RG nyilatkozik majd érdemben, ő írja a tesztet is (Ééén??? - RG). Én az igazat megvallva inkább az árkád oldalát láttam, s bár kétségtelenül nem lesz belőlem sohasem ász, azért néhány jenkinek megcibáltam a szárnyát. Szigorúan a Luftwaffe gépeire korlátoztam a tesztköröket a duplafedeles korai daraboktól a csak tervezőasztalon létezett sugárhajtású típusokig.

Mire végeztem, már majdnem rajtam volt a sor az interjúztató fülkéknél, így villámgyorsan vacsoráztam a hirtelen a semmiből előbukkant svédasztalnál. (Ha Berlinben jártok, mindenképpen kóstoljátok meg a Currywurstot.), majd rohantam is jegyzeteimmel Sergei Ilushinhoz egy negyedórás interjúra, amiből végül egy bő félórás beszélgetés kerekedett. (Az interjú – amiből többek között kiderül, hogy milyen nehézségekkel néztek szembe a fejlesztés során, mekkora jelentőséget tulajdonítottak a történelmi hűségnek, hogy lesz-e World of Warplanes konzolokra, és hogy valaha játékmenet szintjén is összeolvadnak-e a World of széria tagjai, a 2013/12-es GameStar magazinban lesz olvasható.)

Mire végeztünk, beengedték a World of Warplanes közösség előre kiválogatott tagjait, közel kétszáz embert, és hirtelen zsúfolásig megtelt a ck-99 klub. Cseh kollégámmal szigetet képezve a tengerben beszélgettünk a játékújságírás csúcsairól és hullámvölgyeiről, a szakma buktatóiról, és érdekes módon arra jutottunk, hogy ugyanazokkal a problémákkal nézünk szembe. Erről viszont most nem írnék, mert az nagyon messzire vezetne...

Személy szerint az est fénypontjaként vártam a Sound of Games élő előadását: valamiért szimfonikusokra gondoltam, pedig ha utánaolvasok, akkor nem lepődöm meg azon, hogy inkább elektronikus prüntyögésben utazik a formáció. A műsor rövid volt – nekem mondjuk az a három szám is sok –, de kétségtelen tény, hogy a World of Warplanes cgi videóját a Super Mario Bros. zenéjére megnézni semmihez sem fogható szürreális élményt jelentett.

Miután a rendezvény kevésbé szólt a játékról, mint inkább a játéknak, és egy hands-on aligha számít exkluzívnak, talán mindannyian – ti mindenképpen – jobban jártunk volna, ha Endrét is magammal cipelem, mert ez olyan, amit látni kell, írásban nehezebb visszaadni. Ha az egy év múlva esedékes World of Warships launch partyra is meghívnak, akkor feltétlenül meggyőzöm az illetékeseket, hogy kell egy operatőr is. És akkor talán az élménybeszámoló személyes része sem nyúlik ilyen indokolatlanul hosszúra, mert lesz, aki megvágja. Endre, csomagolj!

Hirdetés
Hirdetés
0 mp. múlva automatikusan bezár Tovább az oldalra »

Úgy tűnik, AdBlockert használsz, amivel megakadályozod a reklámok megjelenítését. Amennyiben szeretnéd támogatni a munkánkat, kérjük add hozzá az oldalt a kivételek listájához, vagy támogass minket közvetlenül! További információért kattints!

Ne maradj le a legfontosabb hírekről! Engedélyezd az értesítéseket, cserébe elsőként tudod meg, ha bejelentik a Half-Life 3-at! (Nem spamelünk, becsszó!)