10 remek játék, ami anyagilag csúnya bukás lett

|

Bár a stúdiók - érthető módon - hajlamosak a számok tükrében megítélni a játékaik fogadtatását, azért az anyagi bukások között is bőven találni figyelemre méltó alkotásokat.

Hirdetés

Többször felmerült már a kérdés, hogy mikor is tekinthető egy videojáték sikeresnek. Most belekezdhetnénk mindenféle tudományos alapokon nyugvó okfejtésbe, de igazából teljesen felesleges lenne ebben ennyire elmélyülni: az igazság az, hogy a stúdiók az esetek 99 százalékában első körben pusztán az alapján ítélik meg a sikert, hogy anyagilag megérte-e nekik leszállítani az adott játékot. 

Amennyiben pozitív számokat mutat az a bizonyos Excel-tábla, jó esély van arra, hogy valamikor viszontláthatjuk még a franchise-t, míg ellenkező esetben a folytatásra csak elvétve láthatunk példát. Az anyagi bukás ráadásul olykor még a közösségen belül is hajlamos megingatni az adott cím renoméját, így már csak emiatt sem vállalnak fölösleges kockázatot a stúdiók azzal, hogy egy esetleges folytatással kísérletezzenek, aminek így garantáltan lépéshátrányból kellene indulnia.

A legszomorúbb az egészben pedig talán az, hogy rengeteg olyan játék jött velünk szembe az évek során, amik rendre élvezetesek és emlékezetesek voltak, viszont ennek ellenére anyagilag mégis megbuktak, sok esetben pedig ezzel együtt teljesen eltemették franchise-ukat. Lehet ennek oka a félrecsúszott marketing, a rossz pozicionálás vagy valamilyen egyéb megmagyarázhatatlan, mágikus dolog.

Ebben a cikkben 10 olyan játékot gyűjtöttünk össze nektek, amik annak ellenére, hogy pozitív kritikai fogadtatásban részesültek, anyagilag mégsem váltották be a hozzájuk fűzött reményeket. Volt már, hogy egy eleinte bukott játékot akár évekkel később kaptak fel, és lett belőle gigantikus siker - talán ezek helyzete sem reménytelen.

Hirdetés

Gravity Rush 2

Eredetileg még a Sony kézikonzolján, a PS Vitán mutatkozott be 2012-ben a később PlayStation 4-re is ellátogató, Japan Studios gondozásában készült akció-kalandjáték, a Gravity Rush, melynek folytatására egészen 2017-ig kellett várnunk. A Gravity Rush 2-t sokan még a mai napig is a PlayStation 4-exkluzív játékok legjobbjai között tartják számon, ám ennek ellenére mégsem sikerült megtalálnia a közönségét. A folytatás ismételten kifejezetten egyedi, mindeközben pedig piszok élvezetes játék lett, amiért a széria velejét jelentő gravitációmanipulálós mechanika felelt. Ennek köszönhetően a levegőben repkedhettünk, falakra és háztetőkre zuhanhattunk, mindeközben pedig egy hatalmas, köd fedte szigetekkel tarkított játszóteret kaptunk, amit élmény volt bejárni és felfedezni. Ezt hivatottak még tovább színesíteni a nem túl tolakodó, de karakterünk képességeinek tekintetében számottevő RPG-elemek is, amik elsajátításával tényleg igazi akrobatákká válhattunk.

Az eladások tekintetében sajnos pontos számadatokat nem közölt vállalat, így leginkább csak a becslésekre hagyatkozhatunk ezekkel kapcsolatban, amik rendre azt sejtetik, hogy a Gravity Rush 2 - Japánt leszámítva - világszerte elég rosszul fogyott: a VGChartz adatai alapján nagyjából 350 ezer példány találhatott belőle gazdára, ezzel pedig gyorsan a feledés homályába merült. Bár a játék rendezője nyitott lenne egy új, már PC-re is megjelenő harmadik részre, erről még biztosat nem tudni, így a rajongóknak egyelőre a készülő Gravity Rush-film gondolatával kell beérniük - igaz, az első néhány képkocka nem sokakat győzött meg.

Nem akarsz lemaradni semmiről?

Rengeteg hír és cikk vár rád, lehet, hogy éppen nem jön szembe GSO-n vagy a social médiában. Segítünk, hogy naprakész maradj, kiválogatjuk neked a legjobbakat, iratkozz fel hírlevelünkre!


Prey

Míg a Redfall, az Arkane Studios legutóbbi próbálkozása csúfos kudarcba lett, bőven akadnak a portfóliójukban izgalmas, sikeres címek is. Ezek közül is elsőként talán a Dishonored-játékok ugranak be a legtöbbeknek, de ott volt még például 2021-ben a meglepően kreatív és fordulatos Deathloop, no meg pár évvel korábban, 2017-ben a Prey is, aminél viszont az anyagi siker már sajnálatos módon elmaradt. Nagy kár érte, hiszen Morgan Yu-t irányítva lebilincselő történet részesei lehettünk, a játék világát pedig az űrállomáson levegőt rontó, alakváltó idegenek tették külön érdekessé.

Az Arkane-től már jól megszokott lopakodással és élvezetes fegyverkezeléssel átszőtt játékmenetet most éppen horror elemekkel színesítették a fejlesztők, ám még ez is kevés volt ahhoz, hogy a Prey végül nyereségesre forduljon. A legfrissebb becslések alapján valamivel több mint másfél millió példány fogyhatott a játékból, amivel még a Dishonored 2 kétmilliós eladásait is sikerült rendesen alulmúlnia. Sajnálatos, hiszen a Prey egy remek történetközpontú sci-fi kaland volt, akinek esetleg kimaradt, érdemes lehet pótolnia.

Mario + Rabbids Sparks of Hope

Igen szépen szerepelt a piacon a Nintendo és a Ubisoft együttműködéséből született, 2017-ben kiadott, stratégiai alapokra építkező Mario + Rabbids Kingdom Battle, amiből mostanra már több mint 10 millió példány talált gazdára. Az anyagi és a kritikai siker után nem is volt kérdés, jöhetett a folytatás, aminek érkezésére egészen 2022-ig kellett várnunk. A Sparks of Hope esetében már adottak voltak a stabil alapok, így ezekre építkezve, néhány újdonságot behozva sikerült még élvezetesebbre csiszolni a Nintendo ikonikus hőseit és a Rabbids nyuszijait felvonultató folytatást.

Ezek alapján érthető, hogy miért is reménykedtek ismételten sikerben a kiadók, ami a legnagyobb meglepetésükre azonban most mégis elmaradt. A Mario + Rabbids Sparks of Hope eladásai, még annak ellenére is, hogy a játék teljesen korrekt, szórakoztató és könnyed lett, nemrégiben közelítették meg a  3 millió példányt, ami az első rész teljesítményét figyelembe véve sajnos édeskevésnek bizonyult ahhoz, hogy megtérüljön a befektetett összeg.

Sunset Overdrive

Ismerősen cseng a Ratchet and Clank és Marvel's Spider-Man játékokért felelős Insomniac Games neve? És az is megvan, hogy 2014-ben egy Xbox One-exkluzív játékot dobtak a piacra? Bizony, a Sunset Overdrive névre keresztelt agymenést a Sony által 2019-ben bekebelezett stúdió követte el. A tehetséges csapat meglepően egyedi, humoros köntösbe burkolt kísérlete azonban valamiért közel sem kapott akkora figyelmet, mint amekkorát érdemelt volna. A fiktív Sunset Cityben játszódó alkotás egy olyan elborult világot tárt elénk, amiben egy szennyezett energiaital következtében tömegesen alakultak át a város lakói mutánsokká, amiből annyira már nem nehéz kitalálnunk, hogy végső soron nekünk mi is volt a feladatunk. Ugrándozva, síneken csúszva járhattuk a várost, miközben rendet tehettünk az abban uralkodó káoszban, kezünkben az olykor egészen furcsa és bizarr (akarva-akaratlanul is a Ratchet and Clank játékokat idéző), vad fegyverekkel.

Az Sunset Overdrive nem akarta megváltani a világot, de amit ígért, azt teljesítette: egy pörgős, jó humorú, élvezetes játékot kaptunk, amit két millió alatti eladásaival sajnálatos módon végül  bukásként kellett hogy elkönyveljen a tehetséges csapat. Ha minden igaz, végül 567 dolláros pluszba jöttek ki vele, amiből néhányan elmehettek egy jót pizzázni.

Vampire: The Masquerade - Bloodlines

Sosem lehetett Dunát rekeszteni a vámpíros szerepjátékokkal, éppen ezért még jobban fáj, hogy a 2004-es Vampire: The Masquerade - Bloodlines anno hatalmasat zakózott: egyes jelentések szerint a játék első kiadásából 72 ezer példány talált gazdára, amivel vélhetően még a játékot fejlesztő Troika Games elvárásait is sikerült magasan alulmúlnia. A játékban vérszívónkkal a sötét Los Angeles-i utcákra merészkedhettünk, ahol aztán egy általunk választott vámpírklánhoz verődve haladhattunk végig - akár szinte teljesen erőszakmentesen - a Bloodlines szerteágazó történetszálain. A bukás tényleg elkeserítő, elvégre egy 32 fős csapat dobta össze a játékot, amely szívvel-lélekkel dolgozott azon, hogy a lehető legjobb élményt szállítsa, még úgy is, hogy az Activision kifejezetten szigorú határidők elé állította és folyamatosan sürgette a stúdiót, és ennek következtében kénytelenek voltak egy sok elemében félkész játékot kiadni.

Ha ez nem lenne elég, sikerült a megjelenését a Half-Life 2 érkezésének napjára pozicionálni, szóval lényegében minden a Bloodlines ellen játszott. Bármennyire is szeretnénk, sajnos ezek után nem tudjuk pozitívan zárni a történetet: mivel a stúdió már nem tudta biztosítani a jövőbeli projektek finanszírozását, 2004-ben elbocsátották az alkalmazottakat, ezzel pedig 2005 februárjában végleg bezárta a Troika Games a kapuit. A jogok később a Paradox Interactive-nál kötöttek ki, ahol láttak fantáziát a franchise-ban, így tőlük várhatjuk most a folytatást, jelen állás szerint még 2024-ben.

A folytatáshoz lapozz a következő oldalra!

Oldalak: 1 2

Hirdetés

Úgy tűnik, AdBlockert használsz, amivel megakadályozod a reklámok megjelenítését. Amennyiben szeretnéd támogatni a munkánkat, kérjük add hozzá az oldalt a kivételek listájához, vagy támogass minket közvetlenül! További információért kattints!

Ne maradj le a legfontosabb hírekről! Engedélyezd az értesítéseket, cserébe elsőként tudod meg, ha bejelentik a Half-Life 3-at! (Nem spamelünk, becsszó!)