Mire E3-ig számolok - Microsoft

|

A tavalyi évhez hasonlóan idén is rendkívül erős E3-ra lesz szüksége a Microsoftnak, hogy minél több játékost csábítson az Xbox One-ra. Összegyűjtöttük, milyen felhozatalra számíthatunk a redmondiaktól.

Hirdetés

Már csak hetek választanak el az idei E3-tól, mi pedig idén is a kiállítást megelőző bejelentés-cunamit várjuk a legjobban. Erre készülve szokás szerint összegyűjtjük nektek, mik azok a játékok, amiket már most alig győzünk kivárni az egyes konferenciákon, az első részben pedig a vásárlók kegyeiért foggal-körömmel küzdő Microsoft ismert felhozatalát vesszük szemügyre.

A redmondiak már egy ideje fogadkoznak, hogy az idei E3-as konferenciájuk amellett, hogy tömve lesz jobbnál jobb játékokkal, és az eddigi előadásokhoz képest meglepetésekre is számíthatunk. A tavalyi hozzáállásuk, miszerint másfél órába annyi izgalmas játékot sűrítenek, amennyit fizikailag csak lehet, pedig nem volt rossz, ettől függetlenül kíváncsiak vagyunk, mit is takar az újítás.

Hirdetés

Nem kizárt, hogy kapunk valamilyen érdekes újdonságot például a HoloLens, vagy a Windows 10 kapcsán is (ami nem a Candy Crush), de az biztos, hogy a vezető szerep ezúttal is az Xboxé lesz. A munícióra pedig ezúttal is szükség lesz, mert bár a kötelező Kinect elhagyásának, az árcsökkentésnek köszönhetően a One végre be tudta előzni néhány hónapban a rivális konzolt, ám az új konzoltulajokat továbbra is szórakoztatni kell, amihez kiváló lehet néhány teljesen új exkluzív cím bejelentése.

Az ember a sisak mögött

Hirdetés

Az utóbbi hónapokban kiváló munkát végzett a kiadó és a Halo 5: Guardians fejlesztésén dolgozó 343 Industries, hogy felcsigázza a rajongókat, főleg a játék történetében következő érdekes csavarral. Ha pedig ez nem lenne elég, hogy felspanolja a rajongókat, azt sem szabad elfelejtenünk, hogy a Guardians lesz az első új Halo játék, ami az Xbox One-ra készül.

A hamvaiból feltámadó Fenix

Több játék miatt is lehet okuk az izgalomra a Gears of War sorozat rajongóinak, ugyanis minden bizonnyal láthatjuk majd, a két lehetséges irányból merre halad tovább legközelebb az Xbox másik rendkívül népszerű lövöldéje. Ha a Black Tusk által hegesztett új rész valamilyen oknál fogva lemaradna a menüről, az első rész felújított változatára nagy összegeket tennénk, főleg, hogy már titokban egy bétateszten is átesett a játék.

Hirdetés

Kis gumiégetés a nézőknek

Ha a Microsoft bemutatja a két fenti lövöldözős sorozat legújabb részeit, még mindig nem fogynak majd ki az exkluzív szériákból, hiszen a Forza Motorsport 6 is megjelenik még idén, viszont a játék bejelentésekor csupán annyit tudtunk meg, hogy minden más játék előtt benne lesz az új Ford GT, ami tök jó, de a játékról bizony semmit nem árul el. Ráadásul az idei év a Forza sorozat tizedik esztendeje is, aminek kapcsán különleges ünnepi cuccokat ígért a Turn10, viszont ezekről sem hallottunk még érdemben. Háta most.

Hirdetés

A játék, amire minden sírrabló vár

A Microsoft a vendégfejlesztők között már említette a konferenciával kapcsolatban a Crystal Dynamicset, így minden kétséget kizáróan megnézhetjük a Rise of the Tomb Raidert is. Lara kalandjai már a rebootban is lenyűgöztek szinte mindenkit, aki kipróbálta a játékot, a folytatásban pedig nem csak a régésznő karaktere, hanem a  játékmenet minden egyes aspektusa is komoly fejlődésen megy majd át. Azt továbbra sem tudjuk, ez meddig marad így, de az biztos, hogy egy darabig csak Xboxon játszhatunk majd az új résszel.

Orvosság minden bajunkra

Hirdetés

Egy iOS-játék kivételével évek óta semmit sem kaptunk a Remedy műhelyéből, ami nem kizárt, hogy idén így is marad. Már tudjuk, hogy 2015-ben nem játszhatunk a Quantum Breakkel, ettől függetlenül egy demó, vagy legalább egy trailer dukálna az időmanipulálós csodáról, vagy például pár új infó a kapcsolódó sorozatról. Reménykedhetünk viszont egy esetleges Alan Wake-játék bejelentésében, egész pontosan az eredeti játék Xbox One-ra megjelenő felújított változata az, amire a legtöbb esély mutatkozik.

Poroljuk le a Kinectet?

Szintén nem számít újdonságnak az a tény, hogy bejelentésre készül a Microsoft konferenciáján a Kinect-specialistának számító számító Rare is. Ettől függetlenül az sem kizárt, hogy nem a mozgásérzékelős rendszerre épül majd a csapat új alkotása, hiszen olyan IP-k is lapulnak a stúdió tarsolyában, mint a Banjo-Kazooie, vagy a karrierjét meglepetés-sikerként kezdő Viva Piñata.

Hirdetés

Kockáról kockára

Az E3 tökéletes alkalom lenne (hiszen Notch is ott lesz) egy Minecraft-bejelentésre is, lévén a hihetetlenül népszerű márka megvásárlása óta nem húzott különösebben nagyot a névvel a Microsoft. Vagy ha nem is kapunk egy teljesen új játékot, jó lenne látni például a Telltale gondozásában készülő Minecraft: Story Mode-ról valami szépet.

Hirdetés

Mese habbal

Ha pedig korábban szóba hoztuk a Windows 10-et, szinte biztosan látjuk majd az E3-on az egyik játékot, ami kiaknázza majd a Microsoft új oprendszere és az Xbox One közötti átjárhatóság lehetőségét, ez pedig a Fable Legends lesz. Az inkább csak nevében Fable-nek számító, multis asszimetrikus dungeon crawler (bizony, ez mind egyben) még idén megjelenik, úgyhogy már elég jó állapotban kell lennie egy nyári bemutatóhoz, mondjuk egy kis cross-platform multival.

Hirdetés

Így neveld az Xboxodat

A tavalyi E3 óta áhítozunk új infókra a Scalebounddal kapcsolatban, ám a lassan egy éves, gameplay-jel köszönőviszonyban sem álló traileren kívül még mindig nem tudunk semmit a játékról. A PlatinumGames ha egyedül nem is mentette meg a Wii U-t, hatalmas lökést adott a Nintendo konzoljának a Bayonetta 2-vel, így az Xbox One-ra érkező sárkányos játék is hasonló áldás lehet a Microsoft gépének. Az biztos, hogy amihez eddig a japán stúdió nyúlt, szinte kivétel nélkül arannyá változott, egy sárkánnyal való csapatos szörnyvadászatnál pedig kevés menőbb alaphelyzetet tudunk elképzelni.

Domino Day, felhőkarcolókkal

Hirdetés

Szintén 2014 nyara óta várunk a Crackdown-sorozat újjáélesztésével kapcsolatos tudnivalókra, de a Ruffian játékával kapcsolatban is nagy a csend. Open-world játékokban nincs éppen hiány manapság, ám a két eredeti részből visszaköszönő elemek kiemelhetik a tömegből a Crackdownt, az E3 pedig tökéletes alkalom lenne, hogy megmutassák, hogyan tervezik mindezt.

Engedd a kicsit is játszani!

Ahogy azt a GDC-n is kiemelte a Microsoft, rengeteg indie címre is számíthatunk Xbox One-on, amik között szintén találunk játékokat, amiket szívesen látnánk az E3-as bemutatón. Ott van például az egyik első indie sikersztori, a Limbo fejlesztőinek új játéka, az Inside, vagy a harmincas évek rajfilmjeit zseniálisan felidéző Cuphead, amik üde színfoltot jelentenek a AAA konzoljátékok között.

Hirdetés

Lesz tehát mit néznünk a Microsoft konferenciáján, nem is beszélve a potenciális meglepetésekről. Hogy milyen felhozatallal próbálja felvenni a versenyt a többi kiadó, cikksorozatunk további részeiben gyűjtjük nektek össze, és természetesen a show alatt is folyamatosan bombázunk majd titeket a legfrissebb hírekkel.

Ti melyik Microsoftos játékot látnátok a legszívesebben?

Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés

Úgy tűnik, AdBlockert használsz, amivel megakadályozod a reklámok megjelenítését. Amennyiben szeretnéd támogatni a munkánkat, kérjük add hozzá az oldalt a kivételek listájához, vagy támogass minket közvetlenül! További információért kattints!

Ne maradj le a legfontosabb hírekről! Engedélyezd, hogy értesítéseket küldjünk, és cserébe elsőként tudod meg, ha bejelentik a GTA VI-ot vagy a Half-Life 3-at! (Nem spamelünk, becsszó!)