Hirdetés

Jövőre indul az Apex Legends Global Series

|

A vetélytársakat követően az Apex Legends is megálmodta saját bajnokságát, ami januárban fog először útjára indulni.

Hirdetés

Mikor már kezdtük úgy érezni, hogy a battle royale műfajból nem nagyon lehet újat kihozni, hirtelen jött az Apex Legends, hogy teljesen felrázza a stílust egy olyan izgalmas és ötletekkel telepakolt megközelítéssel, ami még a legnagyobb szkeptikusokat is kíváncsivá tette. Bár a megjelenés óta kicsit szerényebb lett a játékosok száma, azért kialakult egy olyan stabil bázis, akik miatt az EA úgy látta, hogy érdemes egy komolyabb versenyt elindítani.

Az EA és a Respawn Entertainment bejelentette, hogy jövőre elindul az első hivatalos bajnokság, az Apex Legends Global Series, melynek keretében 60 ország játékosai küzdhetnek majd meg azért, hogy lecsaphassanak a 3 millió dolláros nyereményalap egy részére. A regisztráció január 25-én kezdődik, az első selejtezők nyertesei pedig először regionális, később pedig globális meccsekre juthatnak majd el.

Vince Zampella, a Respawn igazgatója szerint ez csak a kezdet, és úgy gondolja, hogy nagy jövője van az Apex Legendsnek az e-sportok világában:

"A versengés központi szerepet játszik az Apex Legendsben. Úgy gondoljuk, hogy az e-sport fontos szerepet játszik majd a játék fejlődésében és ez a folyamat itt kezdődik, az Apex Legends Global Series bajnoksággal. Nagyon kíváncsiak vagyunk, hogy a többmillió játékosunk közül kik lesznek majd az aréna igazi legendái."

Reméljük, hogy bejön a srácok számítása és ez a rendezvény tényleg adhat egy újabb lendületet a játéknak, hiszen valóban remek cuccról van szó.

Hirdetés

Úgy tűnik, AdBlockert használsz, amivel megakadályozod a reklámok megjelenítését. Amennyiben szeretnéd támogatni a munkánkat, kérjük add hozzá az oldalt a kivételek listájához, vagy támogass minket közvetlenül! További információért kattints!

Ne maradj le a legfontosabb hírekről! Engedélyezd, hogy értesítéseket küldjünk, és cserébe elsőként tudod meg, ha bejelentik a GTA VI-ot vagy a Half-Life 3-at! (Nem spamelünk, becsszó!)