Hirdetés

Overwatch League - megvannak a meccs időpontok, így zajlik majd le az első szezon

|

Az összes csapat neve és színei nyilvánosak, a játékosok már leszerződtek, már csak az első mérkőzésre várunk, ami december 7-én lesz esedékes.

Hirdetés

Mindenki készen áll az Overwatch League megnyitására, ami még idén decemberben meg is történik majd. Az első meccseket az előszezonban játsszák majd a csapatok, ez pedig december 7-én indul a Florida Mayhem és a Philadelphia Fusion találkozójával, helyi idő szerint hajnali 1-kor.

Hirdetés

A csapatok az előszezon után 4 fázisban küzdenek majd meg a bajnoki címért. Minden fázis 6 hétnyi versengésből áll majd, 4 meccs nappal, naponta legalább három meccsel. Minden fázis végén lesz egy rájátszás, ahol a legjobban teljesítő csapatok küzdenek meg az első helyért. Az egész szezon július 28-ig tart majd, ekkor pedig a bajnok csapat hazavihet 1 millió dollárt.

Minden csapat 40 meccset fog játszani egy szezonban, a teljes nyereményalap pedig 3,5 millió dollár lesz. Az Overwatch League már kapott egy laza kis weboldat is, ahol helyi időre konvertálva láthatjátok az egyes meccsek időpontjait és a résztvevő játékosok teljes listáját.

De hát nekünk ez az egész mindegy is, nekünk egy csapat fontos, az Európát képviselő London Spitfire, akiknek teljes szívből szurkolunk. Mondjuk azzal is megelégszünk, ha nem veri őket majd nullára a Seoul Dynasty.

Hirdetés
0 mp. múlva automatikusan bezár Tovább az oldalra »

Úgy tűnik, AdBlockert használsz, amivel megakadályozod a reklámok megjelenítését. Amennyiben szeretnéd támogatni a munkánkat, kérjük add hozzá az oldalt a kivételek listájához, vagy támogass minket közvetlenül! További információért kattints!

Ne maradj le a legfontosabb hírekről! Engedélyezd az értesítéseket, cserébe elsőként tudod meg, ha bejelentik a Half-Life 3-at! (Nem spamelünk, becsszó!)