Hirdetés

Új pletykák futottak be a következő generációs Xboxok kapcsán

|

Elvileg kiderült, hogy mi lapul majd a következő generációs Xboxok dobozában, mikor számíthatunk a leleplezésükre és ami a legfontosabb, mikor érkeznek meg.

Hirdetés

A francia JeuxVideo értesülései szerint nemrég kiszivárgott pár igencsak fontos információ a következő generáció xboxos felhozatala kapcsán. Természetesen hivatalos megerősítéséről egyelőre szó sincs egyik híresztelés esetében sem, úgyhogy érdemes ezeket a kellő kétely mellett kezelni, de azért cseppet sem tűnik lehetetlennek a dolog.

Hirdetés

Csapjunk is bele az izgalmakba: azt már eddig is tudtuk, hogy a következő generációban azonnal két Xbox konzolt kapunk. Lockhart kódnéven egy szerényebb gép készül, az Anaconda pedig egy komolyabb vas lesz. A mostani híresztelések is arra erősítenek rá, hogy a Lockhart egyáltalán nem kap majd optikai meghajtót, azaz kizárólag letöltött és streamelt játékokat futtathatunk rajta. Az Anaconda azonban még mindig kitart a fizikai adathordozók mellett, ebbe a konzolba vígan tuszkolhatunk majd lemezeket. Mindkét gépben SSD gondoskodik majd a gyors töltési időről. 

A most felröppen infók közül talán a specifikációk a legérdekesebbek, amik elvileg a következők: 

Xbox Lockhart 

Processzor: Egyedi Zen 2, 8 magos, 16 szálas
Grafikus chip: Egyedi NAVI, 4+ Teraflops teljesítmény
Memória: 12 GB GDDR6
Tárhely: 1 TB NVMe SSD

Xbox Anaconda 

Processzor: Egyedi Zen 2, 8 magos, 16 szálas
Grafikus : Egyedi NAVI, 12+ Teraflops teljesítmény
Memória: 16GB GDDR6 
Tárhely: 1 TB NVMe SSD

A fentiek alapján a Lockhart tényleg nem lesz egy erőmű, persze ezek a specifikációk még semmiképp sincsenek kőbe vésve. Az mindenesetre egyértelmű, hogy ilyen adottságokkal a gyengébb új Xbox csak a natív 1080p-s látványt célozhatja be, míg az Anaconda bátran nekiugorhat a natív 4K-nak is. Elvileg a combosabb konzol 500 dolláros áron kerül majd a boltokba, pont mint amennyiért az Xbox One X-et is árulni kezdték. 

És hogy minderre mennyit kell várnunk? Nos, a JeuxVideo információi szerint a Microsoft már az idei E3-on bemutatja az új generációt, a konzolok pedig 2020 végén jelenhetnek meg. Nyitócím lesz a Halo Infinite, de a játék egyébként az Xbox One család gépeire is meg fogj jelenni, szóval hasonló menetrendere számíthatunk, mint a mostani generáció érkezésekor, azaz a legújabb játékok One-ra és az új masinákra is elkészülnek. Különösen annak fényében lesz érdemes figyelni a Microsoft idei E3-as előadására, hogy ebben az évben a Sony teljesen kihagyja a rendezvényt, így sokkal több reflektorfény juthat a zöldeknek. 

Hirdetés
Hirdetés
0 mp. múlva automatikusan bezár Tovább az oldalra »

Úgy tűnik, AdBlockert használsz, amivel megakadályozod a reklámok megjelenítését. Amennyiben szeretnéd támogatni a munkánkat, kérjük add hozzá az oldalt a kivételek listájához, vagy támogass minket közvetlenül! További információért kattints!

Ne maradj le a legfontosabb hírekről! Engedélyezd az értesítéseket, cserébe elsőként tudod meg, ha bejelentik a Half-Life 3-at! (Nem spamelünk, becsszó!)