Hirdetés

Ezek miatt is nagyon jó lesz az Animal Crossing: New Horizons

|

Doom-crossovert nem jelentett be a Nintendo, de sok infót elárult a mai Direct során.

Hirdetés

Egy hónap múlva, egész véletlenül pont a Doom Eternallal egy napon, annak teljes kontrasztjaként érkezik a Nintendo következő, sokak által várt Switch-exkluzívja, az Animal Crossing: New Horizons. Még mielőtt a játék milliós eladásaival boldoggá tenné a cég vezetőit, a kiadó úgy döntött, mesél róla egy kicsit, hátha jobban meg tudja hozni a kedvet a szigetlakó léthez.

Hirdetés

A mai, 25 perces Nintendo Directnek köszönhetően többnek érezhetjük magunkat emberileg. Megtudtuk, hogy kezdetben meglehetősen üres lesz a szigetünk, amit két másik lakóval vehetünk be. Sorra érkeznek a többiek, akik új létesítményeket nyitnak meg, illetve sátorból idővel házba költözhetünk. A szigetek talaját formálhatjuk majd, nem csak építkezhetünk rájuk.

A játékbeli okostelefonunkon a térkép és egyéb appok mellett megtaláljuk a Nook Milest is, melyben különböző küldetéseket láthatunk, amik hozzásegítenek minket, hogy adósságunkat törlesszük, új helyekre utazzunk el.

Kiderült az is, hogy egy Switchen összesen nyolc felhasználó hozhat létre karaktert, és mindegyiknek ugyanarra a szigetre kell költöznie. A helyi partymódban négyen játszhatnak együtt, online pedig ugyancsak három pajtásunkkal bandázhatunk, akikhez egy kóddal csatlakozhatunk. Figyeltek arra is, hogy ne lehessen szemétkedni, így vendégként nem használhatjuk a baltát és az ásót, de ha a vendéglátónkkal "legjobb barátok" leszünk, ez a korlátozás feloldásra kerül. Chatelni a Nintendo Switch Online appon keresztül tudunk majd, okostelefonunkat használva. Nem meglepő módon a játék valahogyan a Pocket Camppel is összekapcsolható lesz, illetve korábbi Animal Crossing játékokból is lehet majd ezt-azt importálni.

Érdemes még tudni, hogy a játék támogatja az Amiibókat, viszont a felhőbe mentést nem, de ha minden jól megy, azok, akik elvesztik konzoljukat, valahogyan visszaállíthatják majd adataikat.

A teljes adást alább nézhetitek végig.

Hirdetés
Hirdetés
0 mp. múlva automatikusan bezár Tovább az oldalra »

Úgy tűnik, AdBlockert használsz, amivel megakadályozod a reklámok megjelenítését. Amennyiben szeretnéd támogatni a munkánkat, kérjük add hozzá az oldalt a kivételek listájához, vagy támogass minket közvetlenül! További információért kattints!

Ne maradj le a legfontosabb hírekről! Engedélyezd az értesítéseket, cserébe elsőként tudod meg, ha bejelentik a Half-Life 3-at! (Nem spamelünk, becsszó!)