Hirdetés

Folytatást kaphat a legendás Age of Mythology?

|

A videojáték-ipar két fontos hírforrása is érdekesen nyilatkozott az elmúlt időszakban az Age of Mythology kapcsán.

Hirdetés

Az elmúlt néhány évben elképesztően rákapcsolt a Microsoft a videojátékos divíziójának minél nagyobbra duzzasztására, aminek köszönhetően már PC-n is játszhatunk a Game Pass kínálatával, de sok sorozatot is újraélesztettek, többek között az igazi klasszikusnak számító Age of Empirest. Ehhez a franchise-hoz tavaly érkezetett egy teljesen új epizód, az Age of Empires IV pedig hamar közönségkedvenccé is vált.

Most úgy tűnik, hogy talán egy másik nagy IP, az Age of Mythology is visszatérhet, de egyelőre ne bontsatok emiatt pezsgőt.

Hirdetés

A videojáték-ipar egyik ismert hírforrása, Jez Corden említette meg az Age of Mythology-t a Twitteren. Ugyan semmi konkrétat nem mondott az Age of Empires spin-off sorozattal kapcsolatban, megjegyezte, hogy szerinte kifejezetten menő volt. Nem sokat kellett ezután várni, hogy Jeff Grubb, a szintén bennfentes hírforrásként ismert újságíró rákontrázzon egy újra menő lehet kommenttel.

Nem szabad ugyan messzemenő következtetéseket levonni abból, amit Corden és Grubb üzent, azt azonban érdemes tudni róluk, hogy kifejezetten szeretnek rejtett üzenetekkel beharangozni olyan játékokat, amik létezéséről még nem tud a közösségük.

A GS már a TikTokon is vár

Hírek, érdekességek, tippek, ajánlók, unboxing, hardveres videók, minden, ami 1-2 percbe belefér. Kövess minket TikTokon is!

Ti örülnétek ha visszatérne az Age of Mythology széria, vagy elégedettek vagytok az Age of Empires IV teljesítményével és folyamatosan bővülő felhozatalával?

Hirdetés
Hirdetés
0 mp. múlva automatikusan bezár Tovább az oldalra »

Úgy tűnik, AdBlockert használsz, amivel megakadályozod a reklámok megjelenítését. Amennyiben szeretnéd támogatni a munkánkat, kérjük add hozzá az oldalt a kivételek listájához, vagy támogass minket közvetlenül! További információért kattints!

Ne maradj le a legfontosabb hírekről! Engedélyezd az értesítéseket, cserébe elsőként tudod meg, ha bejelentik a Half-Life 3-at! (Nem spamelünk, becsszó!)