Hirdetés

Így változtak a FIFA játékok az elmúlt 28 évben

|

Lehet, hogy idén lesz utoljára FIFA a FIFA. Ennek apropóján felidéztük, hogy miből fejlődött ki a játéksorozat, amit ma világszerte sokmillióan játszanak.

Hirdetés

Az EA Sports FIFA vitatott megítélése ellenére a világ egyik legnagyobb videojátékos sorozatává nőtte ki magát. Az évente új résszel bővülő franchise sokmilliós eladásokat generál minden szeptemberben, a kiadó pedig dollármilliárdos bevételeket könyvelhet el a mikrotranzakcióknak köszönhetően. Manapság már szinte minden gamernek ismerős a FIFA név, általában kialakult véleménye is van róla a legtöbbeknek, azt viszont kevesen tudják, hogyan indult és milyen utat járt a széria.

A közelmúltban már írtunk nektek arról, hogy az EA és a Nemzetközi Labdarúgó-szövetség kapcsolata megromlott, ennek következtében pedig az is kilátásba került, hogy a kiadó közel 3 évtized után megváltoztatja a sorozat nevét. Éppen ezért döntöttünk úgy, hogy megnézzük, miből fejlődtek ki a játékok, amiket ma játékosok milliói nyúznak nap mint nap.

Hirdetés

Minden a 16 bites érában kezdődött, mikor az Electronic Arts úgy döntött, nagyobb kockázatot vállal, és maga mögött hagyja azokat a játékokat, amik kizárólag az észak-amerikai közösség igényeit tartották szem előtt. Az EA-nek nem voltak idegenek a sportjátékok, ekkor már létezett a John Madden Football, az NHL Hockey és a PGA Tour Golf is, ezek azonban az USA területén kívül jóval kevésbé voltak népszerűek.

FIFA International Soccer

Az EA 1993-ban, ma már aprópénznek számító 30 ezer dollárból készítette el a FIFA International Soccer című játékot, aminek a sikere erősen kétséges volt, hiába jelezték még a címben is, ez bizony már a globális közösséget célozza.

Az eredetileg Sega Genesisre megjelent programban kizárólag válogatott csapatok voltak elérhetőek, azokból azonban kapásból 78, köztük a magyar labdarúgó-válogatottal. Egy évvel később, 1994-ben aztán több platformra is megjelent, köztük Windowsra, DOS-ra és Super Nintendóra is. Ha egyébként esetleg nosztalgiázni támadna kedvetek, ide kattintva egy kis Adobe Flash trükközéssel a mai napig játszható az első FIFA.

Csak az igazi régi motorosok emlékezhetnek a bugra, aminek köszönhetően simán oda lehetett állni a kapus elé, mikor az kézbevette a labdát, majd indítani szeretett volna, a játékszer azonban a blokkoló játékosról minden alkalommal a kapuba vágódott. De könnyű is volt...

FIFA Soccer 95

Régen sem volt évről-évre megfigyelhető radikális változás a epizódok között. Az 1994-ben megjelent FIFA Soccer 95 gyakorlatilag ugyanaz a játék volt, mint az első rész, mindössze apróbb hibákat javítottak a fejlesztők, na meg persze bekerült 8 nemzeti bajnokság: innentől a brazil, a német, az olasz, a spanyol, a francia, a holland és az amerikai ligák klubjai is játhatóvá váltak.

FIFA Soccer 96

A harmadik résszel az első generációváltáshoz is elérkezett a széria. Míg az SNES és a Sega Genesis verzió a korábbi technológiával jelent meg, addig a Genesis 32X kiegészítőjén, Sega Saturnon, PlayStationön és DOS-on már valós 3D-s grafikát kapott a játék.

A grafikai újdonság mellett fontos megjegyezni, hogy a FIFA Soccer 96-ban jelentek meg először valós labdarúgónevek, pozíciók, továbbá már lehetőség volt a játékosok csapatok közti mozgatására és a klubokat is lehetett minimálisan módosítani.

Valamilyen érthetetlen okból a játékban a brazil válogatottban régen visszavonult játékosok is helyet kaptak, ezt pedig egészen a FIFA Soccer 99-ig nem is javították a fejlesztők, továbbá az amerikai labdarúgó bajnokságban maradtak a fantázianevek a csapatok és játékosok esetében is.

FIFA 97

A FIFA 97 legnagyobb újdonsága a fedett pályán zajló 6v6 meccsek bevezetése volt, ami jeletősen eltért a rendes 11v11-es mérkőzésektől, de itt még itt is  jelen voltak a nagypályán is érvényes szabályok, így nem volt például megengedett a túlságos agresszíó, vagy az ellenfél szándékos buktatása.

Ebben a részben már a mozgások is sokkal emberibbek lettek, az EA ugyanis összefogott David Ginolával annak érdekében, hogy a labdarúgók mozdulatai köszönjenek vissza a játékban. Ez volt az első motion capture próbálkozás a FIFA sorozatban.

A 97-es résznek fontos újítása még a kommentátori rendszer bevezetése, a szórakoztató megszólalásokról John Motson és Andy Gray gondoskodott, mellettük pedig még Des Lynam is megszólalt, aki a meccsek felvezetőéért felelt.

FIFA: Road to World Cup 98

Az 1997 végén megjelent játékban nagy hangsúlyt kapott a következő évben megrendezett labdarúgó-világbajnokság. A Road to World Cup 98 ennek megfelelően nem csak jobb grafikával és több stadionnal jelent meg, hanem az összes válogatott is szerepelt a programban, akik részt vettek az 1998-as világbajnokság kvalifikációjában; ez összesen 172 nemzeti csapatot jelent.

A FIFA 98 egy nagy hiányosságát is pótolta a sorozatnak: korábban egyik felvonásban sem volt leshelyzet, ezt azonban a fejlesztők végre megoldották, ami azóta is magasan tartja a játékosok vérnyomását.

Végül, de nem utolsósorban a zenére sem lehetett panasz, a játékban olyan klasszikusok csendültek fel, mint például a Song 2 a Blurtől.

FIFA 99

A FIFA 99 semmi korszakalkotóval nem készült, nehéz is lett volna lekörözni az előző részt. Bevezette azonban a belga és a portugál bajnokságot. Cserébe viszont kikerült a maláj liga és a beltéri foci sem kapott már helyet a programban.

Ebben a részben tűnt fel továbbá először a "Rest of Europe" (később Rest of the World), ahol a magyar Újpest és az MTK is játszható volt.

FIFA 2000

1999-ben végre először megjelent a játékban a Major League Soccer, ami az addig szereplő fiktív amerikai bajnokságot váltotta. A FIFA 2000-hez új motion capture is készült, amihez az akkor a Tottenham Hotspurben játszó Sol Campbell működött közre, továbbá Robbie Williams mozgását is rögzítették, hogy minél élethűbben lehessen a játék bemutatójában a performansza. Igen, ez teljesen komoly.

A sorozatban először itt jelent meg valamiféle sztorialapú játékmód, amiből később megszületett a karrier mód.

A FIFA 2000 volt az első epizód, amivel komoly e-sport eseményt is szerveztek. A World Cyber Games keretein belül a dél-koreai Lee Ji-hun lett az első bajnoka a játéknak, ekkor azonban még a kanyarban sem volt az Ultimate Team, helyette eredeti csapatokkal mentek a meccsek.

FIFA 2001

Egyre javuló, gördülékenyebb és valósághűbb játékmenetet hozott a FIFA 2001, ebben a részben jelent meg továbbá először a szabályozható lövéserősséget mutató csík és végre az online többjátékos lehetőség is helyet kapott a szériában.

A FIFA 2000 és a 2001 között megjelent az UEFA Euro 2000 is, ennek azonban erősen megosztott lett a fogadtatása, közben pedig egy másik veszély is megjelent a FIFA térképén.

FIFA Football 2002

A FIFA 2002 megjelenésével hatalmas fejlődésen ment keresztül a labdavezetési mechanika, aminek köszönhetően végre komolyabb kihívást nyújtott a játék, továbbá a ebben a részben már a játékosok állóképességére is figyelni kellett.

A FIFA 2002 nagy sikert aratott, amire szüksége is volt, hiszen japánban kihívóra talált a Konami által fejlesztett Pro Evo játékokban. Emiatt a japán labdarúgó-válogatott ki is került a sorozatból, és egészen a FIFA 17-ig nem is tértek vissza a rivális kiadóhoz aláírt exkluzív szerződésük miatt.

Nem akarsz lemaradni semmiről?

Rengeteg hír és cikk vár rád, lehet, hogy éppen nem jön szembe GSO-n vagy a social médiában. Segítünk, hogy naprakész maradj, kiválogatjuk neked a legjobbakat, iratkozz fel hírlevelünkre!


FIFA Football 2003

Egyre több kiemelten népszerű labdarúgó kapott kidolgozottabb karaktert a játékban. Többek között Ronaldinho és Thierry Henry is az egyedileg megalkotott labdarúgók közt voltak, miközben a játékmenet is teljesen megújult a korábbi részekhez képest.

Megjelent továbbá a "Freestyle Control" technológia, amivel olyan mozdulatokat lehetett végrehajtani, amik korábban nem voltak a játékban.

FIFA Football 2004

Nagyon rákapcsolt az EA a fejlesztésekkel, hogy egyeduralkodó maradhasson a focis játékok piacán. A Konami ugyan összességében finomabban hangolt játékmenetet kívánt, a FIFA sorozat jogaival azonban nem vehette fel a versenyt.

A FIFA Football 2004-ben mutatkozott be egy új játékelem, aminek köszönhetően egy labda nélküli játékost is irányíthattunk, hogy azzal például az ellenfél 16-osán belül várhassuk a gólpasszt. Fontos újdonság volt még több másodosztályú bajnokság megjelenése, amikkel karrier módban újfajta kihívás volt feljutni az élvonalba.

FIFA Football 2005

A FIFA 2005-ben visszatért a korábban már egyszer próbálkozó create-a-player mód, és komoly fejlesztésen esett át a karriermód is. A játékmenet is változott, bevezették a "first-touch gameplayt", aminek köszönhetően sokkal élethűbbek lettek a passzok és a cselek.

Az EA folyamatosan harcban volt újabb és újabb jogokért, a FIFA 2005-ben például a teljesen licencelt mexikói liga debütált.

A cikk a következő oldalon folytatódik!

Oldalak: 1 2

Hirdetés
Hirdetés
0 mp. múlva automatikusan bezár Tovább az oldalra »

Úgy tűnik, AdBlockert használsz, amivel megakadályozod a reklámok megjelenítését. Amennyiben szeretnéd támogatni a munkánkat, kérjük add hozzá az oldalt a kivételek listájához, vagy támogass minket közvetlenül! További információért kattints!

Ne maradj le a legfontosabb hírekről! Engedélyezd az értesítéseket, cserébe elsőként tudod meg, ha bejelentik a Half-Life 3-at! (Nem spamelünk, becsszó!)