Hirdetés

Dota 2 - nem volt Halloween, mindenki megőrült

|

A Valve-ről régóta tudjuk, hogy bármilyen hírrel hatalmas tömegeket képesek megmozgatni, de ezúttal úgy tűnik nem jártak jól vele.

Hirdetés

Már évek óta hagyomány, hogy a Valve mindenféle különleges leárazásokkal és játékbeli tartalmakkal ünnepli a Halloween-t. Idén sem történt ez másképp, és látszólag minden a megszokott ütemben haladt, hiszen szokás szerint volt Steam Halloween Sale, Scream Fortress, de egyvalami kimaradt: a Dota 2 féle Diretide, ez pedig enyhén szólva felbőszítette a Valve közönségét.

A bejelentés hiányát követően a rajongók addig ostromolták a Valve fórumait, míg a moderátorok kénytelenek voltak elkezdeni törölni az összes olyan fórum témát, amely akár érintőlegesen is említi a Diretide-ot. 

Ez még nem is lett volna akkora katasztrófa, amíg valamilyen felfoghatatlan oknál fogva a viccesebb kedvű rajongók el nem kezdték kántálni a "daed gaem, Volvo pls fix!" mondatot, amit az internetes humorban kevésbé jártasak végül annyira komolyan vettek, hogy az autógyár közösségi felületein kezdték el követelni a Diretide bejelentését. Toby Dawson Dota 2 kommentátor is megosztotta a témát a Twitteren, és szerencsére a Volvo is barátságosan reagált az eseményekre annak ellenére, hogy többen is próbáltak egy kicsit tovább menni a zaklatással az egyszerű Twitter üzeneteknél.

Hogy még inkább hangot adjanak a rajongók a negatív véleményüknek, hadjáratot indítottak a játék Metacritic oldala ellen, lefelezve a korábban ott szereplő pontszámot, majd minden magára valamit is adó lázadó, átvándoroltak Barack Obama Facebook-oldalára, hogy azt is teleszemeteljék Diretide követelésekkel.

Sajnos a dühöngő tömeg nem állt meg ennyinél. A helyzet végül odáig fajult, hogy Matthew "Cyborgmatt" Bailey, a Dota 2 közösségének egy ismert tagja személyes fenyegetéseket kapott telefonon, miután valahogyan kiszivárgott a telefonszáma. Érthető módon, a játékos a rendőrség bevonását fontolgatja amit meg is osztott Twitter-oldalán, így remélhetőleg ez eljutott az illetékesekhez.

Azt hiszem ez a tulajdonképpen ártalmatlannak mondható dolog végül elég komolyra fordult, de vajon jogos-e ez a mértékű felháborodás a rajongók részéről? Sokan azt mondják, hogy nem az esemény elmaradása miatt, hanem a közösséggel való kommunikáció teljes hiánya miatt fordult ki magából a játékostársadalom. Más vélemények szerint azonban már hónapok óta elhanyagolja a cég a Dota 2 közösségét, így ez összességében csak a tetőpontja volt egy messzebbre visszanyúló hiányosságnak.

Ti mit gondoltok erről? Túloznak a játékosok, vagy tényleg elhanyagolja a rajongóit a Valve?

Hirdetés
Hirdetés
0 mp. múlva automatikusan bezár Tovább az oldalra »

Úgy tűnik, AdBlockert használsz, amivel megakadályozod a reklámok megjelenítését. Amennyiben szeretnéd támogatni a munkánkat, kérjük add hozzá az oldalt a kivételek listájához, vagy támogass minket közvetlenül! További információért kattints!

Ne maradj le a legfontosabb hírekről! Engedélyezd az értesítéseket, cserébe elsőként tudod meg, ha bejelentik a Half-Life 3-at! (Nem spamelünk, becsszó!)