Hirdetés

Végre megjelenési dátumot kap A Plague Tale: Requiem

|

A kiadó hamarosan elárulja, hogy mikor kezdhetünk játszani a 2019-es A Plague Tale: Innocence folytatásával.

Hirdetés

Tavaly az E3 alatt jelentették be, hogy készül a 2019-ben nagy sikert aratott A Plague Tale: Innocence folytatása, ami a Requiem alcímet kapja majd. Akkor a Focus Entertainment semmit nem árult el a játékkal kapcsolatban, sőt, azóta is tart a hírzár, most azonban legalább annyit elárultak, hogy mikor fogják bedobni a megjelenési dátumot. Ennek is nagyon tudunk örülni.

A 2021-es The Game Awards során már kaptunk egy apró ízelítőt a játékból, az azonban aligha adta át, hogy milyen lesz valójában játszani a játékkal.

Hirdetés

Most úgy tűnik, hogy hamarosan erre is választ kaptunk, a kiadó ugyanis bejelentette, hogy június 23-án egy kibővített, exkluzív játékmenettel jelentkeznek, továbbá azt is elárulják, mikorra tervezik a megjelenést.

A játék főhőse, Amicia, az első részben többnyire csak a csendes megoldásokban bízhatott, hiszen a fizikuma nem engedte volna meg, hogy felvegye a harcot a szemben álló ellenfelekkel, ezúttal azonban már tudjuk, hogy például egy íjat is alkalmazhat.

Igencsak aktív időszaka ez az Asobo Studio csapatának, hiszen A Plague Tale: Requiem mellett ők fejlesztik a Microsoft Flight Simulatort is, ami hamarosan újabb hatalmas tartalmi bővítést kap, szóval biztosan nem unatkoznak a srácok.

Olvasd telefonon csak a legfontosabb híreket!

Semmi spam, csak napi 2-3 értesítés Viberen, hogy képben maradj a játék- és filmvilág, a geek kultúra legérdekesebb híreivel.

Hirdetés
Hirdetés
0 mp. múlva automatikusan bezár Tovább az oldalra »

Úgy tűnik, AdBlockert használsz, amivel megakadályozod a reklámok megjelenítését. Amennyiben szeretnéd támogatni a munkánkat, kérjük add hozzá az oldalt a kivételek listájához, vagy támogass minket közvetlenül! További információért kattints!

Ne maradj le a legfontosabb hírekről! Engedélyezd az értesítéseket, cserébe elsőként tudod meg, ha bejelentik a Half-Life 3-at! (Nem spamelünk, becsszó!)